A napraforgó sokaknak a kedvenc nyári virága, sárga szirmai és barnás belseje más növényekkel összetéveszthetetlenné teszi. Megjelenése számos festőt megihletett, például Van Goghot is.

A napraforgó az őszirózsafélék családjának tagja, meleg- és fényigényes. A szárazságot jól, a fagyot viszont nem tűri. Többtucat fajtája létezik, de nagyüzemi termesztésre csak az 1-2 méter magas, nem elágazó típusok alkalmasak.

Az átlagosan 40 centiméter átmérőjű napraforgófej több ezer (!) aprócska virágból áll (fészekvirágzat), amelyek az ún. tányérban helyezkednek el. Ennek a szélén sárga szirmok találhatók, ezek a beporzó rovarokat csalogatják.

Virágzási ideje általában július és szeptember között van, ami 25-40 napig tart, a növény ezután kiszárad. Mindegyik virágból napraforgómag sarjad, melyet kemény héj borít.

Érett napraforgómagvak tömege a tányérban (fotó: agrarinform.hu)

A napraforgót többféle módon hasznosítják:

• A magból napraforgóolajat sajtolnak, ebből leginkább étolaj és bioüzemanyag készül, de a margarin és a szappan gyártásának is fontos összetevője. 

• A napraforgóolaj a gyógyászatban kenőcsök alapanyagául szolgál, ugyanis vitaminokat, növényi zsírokat és fehérjét tartalmaz. 

• A mag bele fogyasztható nyersen vagy pirítva (szotyola). 

• Felhasználható takarmánynak.

• A szirmaiból készített tea vízhajtó, lázcsökkentő és sebgyógyító hatású. 

• Dísznövényként is funkcionál: van cserepes, háttér- és takarónövény változata.

Dísznapraforgó (fotó: kertpont.hu)

A napraforgót az Észak- és közép-amerikai indiánok már 3000 évvel ezelőtt ismerték. Európába a spanyol hódítók hozták át (1569), ahol a 19. századig elsősorban dísznövényként használták, míg fel nem fedezték, hogy kiváló olajnövény.

Magyarországon még a második világháború után is alapvetően takarmánynövényként tartották számon, és csak az 1970-es évektől változott meg ez a hozzáállás, amikor a napraforgóolaj keresett exportcikké vált. Manapság az ország szántóföldjeinek több mint 10%-át foglalja el.

Étolaj (fotó: mezohir.hu)

A napraforgó onnan kapta a nevét, hogy a fejlődésben lévő (fészekvirágzatot tartalmazó) feje nappal úgy változtatja a "nézési irányát", hogy mindig a Nap felé fordul. Egy lassú, keletről nyugatra történő forgást mutat be, majd éjszaka visszaáll a „kezdőpontjába”.

Azért teljesíti ezt az „utat”, mert a Nap követésével (heliotropizmus) jelentős energiatöbbletre tesz szert. A meleg virágtányér pedig vonzóbb a beporzó rovarok számára, mint más növények virágai.

A napraforgó virágzása körülbelül a vetés utáni 60. napon kezdődik. A virágfej súlya innentől kezdve fokozatosan nő, és túlságosan nehézzé válik ahhoz, hogy a napraforgó mozgatni tudja. Így a virágzás beindulása után befejezi a forgolódást, és „beáll” keleti irányba.

A legtöbb napfény délről érkezik, de mivel errefelől akkor süt intenzíven (a délutáni órákban), amikor sokszor borús az idő, a felhők megszűrik a déli irányú fény egy részét. Bár keletről (ahol a Nap kel) kevesebb napsugár jön, a derültebb korai óráknak köszönhetően mégis több éri el belőlük a földfelszínt.

A „keletre nézésének” tehát egyértelmű előnye a többi iránnyal szemben, hogy maximalizálja a virágzat által elnyelt fényenergiát. Ezenkívül biztosítja a növényre lecsapódott harmat reggeli elpárolgását, amivel csökken a gombásodás veszélye.