Az egyik legismertebb magyar sláger keletkezéstörténetekor olyan dél-amerikai földrajzi nevekbe botlunk, mint Peru, Brazília és az Amazonas.

Mario Vargas Llosa perui író 1973-ban jelentette meg a Pantaleón és a hölgyvendégek című regényét. A szatirikus történet főszereplője Pantaleón Pantoja, a perui hadsereg ambiciózus, fegyelmezett századosa, aki kényes és titkos megbízást kap a feletteseitől.

Az a feladata, hogy szervezzen egy bordélyt az Amazonasban állomásozó helyőrségnek, ugyanis a környékbeli lányok és asszonyok túlságosan ki vannak téve a legénység zaklatásainak. Ám a titkos vállalkozás híre elterjed, amely így a hadsereg fejére nő, ez pedig a váratlanul felemelkedő főhős csúfos bukását okozza.

1989 nyara a történelmi változások ideje volt Magyarországon. Megkezdődtek a szocialista rendszert később lebontó Nemzeti Kerekasztal-tárgyalások, újratemették Nagy Imrét, meghalt Kádár János, az országot pedig nagyszámú, nyugatra távozni szándékozó, NDK-s turista lepte el.

És ekkor, egészen pontosan 1989. június 9-én mutatta be a Vígszínház a Pantaleón és hölgyvendégek dramatizált változatát. A zenés előadás forgatókönyvét Kapás Dezső írta, aki egyben rendezője is volt az alkotásnak. Presser Gábor, a Vígszínház zenei vezetője, Dés Lászlót kérte fel, hogy szerezzen zenét a darabhoz. A felcsendülő daloknak Bereményi Géza írta a szövegét.

A Pantaleón finoman szólva sem lett siker, mindössze harminc előadást élt meg, a kritikusok elsősorban a mű mondanivalójának hiányát kérték számon. Viszont Dés zenéjét és a Brazilka „hölgyvendéget” alakító Eszenyi Enikőt dicsérték. Ő énekelte el a darab legemlékezetesebb számát, a bossa nova stílusú Brazília, Brazíliát, amelybe Dés visszaemlékezése szerint a társulat már a próbák alatt beleszeretett.

Dés László (fotó: cultura.hu)

A kilencvenes évek elejére már számos színházi és filmszerepet eljátszó, illetve az Illetékes elvtárs figurájával a kabaréban is megmerítkező Koltai Róbert úgy döntött, hogy filmre viszi Nógrádi Gáborral közösen írt, önéletrajzi ihletésű forgatókönyvét. A páros 1991-re készült el a könyvvel, ekkor már évek óta fejlesztették a tervüket.

A cselekmény a színész vállfaárus nagybátyja, Koltai Gyula (azaz Gyuszi bácsi) köré összpontosult, aki gyakran vitte vidéki körútjaira az akkor még csak 15-16 éves, félénk Robikát. Koltai visszaemlékezése szerint Gyuszi bácsi imádta a lóversenyt és az életet, aki az ötvenes évek kemény világában is minden megaláztatást, kudarcot méltósággal tűrt, fantasztikus életerő sugárzott belőle.

Az 1989-90-es társadalmi változások a kultúrafinanszírozásban is nyomott hagytak, filmkészítésre egyre kevesebb állami pénz jutott. Koltai ugyan megkapta a Sose halunk meg címmel készítendő projektjére a Hunnia támogatását, ám a 30 milliós költségvetésnek a filmstúdió csak az egyik felét állta, a másikat gyakorlatilag össze kellett kalapozni. Ez végülis olyan nagyágyúk bevonásával sikerült, mint például a Szerencsejáték Zrt., a Matáv, vagy az OTP.  

Koltai igazi szerzői filmet készített, forgatókönyve mellett rendezte az alkotást, és a főszerepét is eljátszotta. A forgatás 1992. augusztus 13-án, a Nyugati pályaudvaron kezdődött, és szeptember 17-én, a Kerepesi úti ügetőpályán végződött.

Gyuszi bácsit (a filmben Tordai Gyula) Koltai alakította, míg Koltait (a filmben Tordai Imre) Szabados Mihály és Máté Gábor formálta meg, előbbi a fiatalkorit, utóbbi a már befutott színészt. A filmet a forgatás befejezése után négy hónappal, 1993. január 15-én már be is mutatták.

Jelenet a Sose halunk meg című filmből (fotó: hvg.hu)

A produkciót több, mint 200 ezren látták a mozikban, és azóta is ez Koltai legkedveltebb alkotása. A sikerhez jelentősen hozzájárult a főcímzene, a Presser Gábor által énekelt Nagy utazás. Mivel Presser írta az Omega és az LGT slágerit, ezenkívül színházi darabok (Képzelt riport, A padlás), és mások számára írt (pl. Kovács Kati, Zorán, Katona Klári, Ruzsa Magdi) lemezek fémjelzik pályafutását, ezért sokan azt hiszik tévesen, hogy ez a dal is az ő szerzeménye.

Csakhogy mikor zöld utat kapott Koltai forgatókönyve, a rendező Dés Lászlót kérte fel, hogy szerezzen zenét leendő filmjének. Désnek egyből beugrott a Pantaleón és hölgyvendégek Brazília, Brazíliája. Mivel teljesen más kontextusra íródott, ezért új szövegre volt szükség, melyet az első verzióhoz hasonlóan Bereményi Gézára bíztak, aki a Nagy utazás címet adta az átírt műnek.

A Brazília, Brazília Kádek Heny előadásában (forrás: Youtube / Kádek Heny)

Az eredeti dal Eszenyi Enikő tolmácsolásában szólalt meg, így az alkotók először női előadóban gondolkodtak a Nagy utazás elénekléséhez. Malek Andreára bízták a feladatot, a stúdiófelvételek el is készültek, de ez a változat nem nyerte el a szerzők tetszését.

Új énekest kellett keresni, a kiszemelt Somló Tamás azonban nemet mondott a felkérésre. Dés ezután jutott el Presser Gáborhoz, aki a vígszínházas időszakából jól ismerte a Brazília, Brazíliát.

A maga melankolikus hangulatával a Nagy utazás óriási sikert aratott, azóta is játsszák a rádiók. Az Origo álomsláger nevű, 2006-os szavazáson minden idők második legnagyobb magyar slágerének választották (Máté Péter Elmegyek című száma nyert). 2006-ban elkészült a Sose halunk meg musical változata, melyet a szolnoki Szigligeti Színházban mutattak be, természetesen itt is hangsúlyos szerepet kapott a Nagy utazás. 

Presser Gábor: Nagy utazás (forrás: Youtube / KlippArenaMusic)

A történet szereplői közül Bereményi és Eszenyi 2001-ben, Presser 2003-ban, míg Dés 2007-ben kapott Kossuth-díjat, ugyanakkor Koltait a mai napig nem tüntették ki ezzel az elismeréssel. Mario Vargas Llosa 2010-ben elnyerte az irodalmi Nobel-díjat.