A később gigantikus méretűvé terebélyesedő Náci Párt a kezdetben egy volt csupán azon apró müncheni asztaltársaságok közül, amelyik kereste a kiutat az I. világháború utáni zűrzavaros időkben.
Adolf Hitler 24 évesen, 1913-ban költözött Bécsből Münchenbe, mert attól tartott, hogy besorozzák az általa megvetett Osztrák-Magyar Monarchia hadseregébe. Sokkal inkább II. Vilmost akarta szolgálni, ezért 1914. augusztus 16-án bevonult a német seregbe.
Belgiumban és Észak-Franciaországban harcolta végig a Nagy Háborút (ahogy akkor nevezték). Küldöncként az ezredparancsnokság és a fronton csatázók közötti üzenetek célba juttatása volt a feladata. Nem sokkal a világháború vége előtt egy mustárgáz-támadásban megsebesült. Bátorságáért kétszer tüntették ki Vaskereszttel.
Németország 1918. november 11-én fegyverszünetet kötött a franciákkal, így a háború befejeződött. Az országban zűrzavar uralkodott, a császárság államrendszerét egy polgári demokratikus, szövetségi köztársaság váltotta fel, amely a kezdetben rendkívül instabil lábakon állt.
A történészek által Weimari Köztársaságnak elnevezett rendszer megbuktatására számos próbálkozás történt, kezdve a Spartacus-szövetség kommunista felkelésétől, a Bajor Tanácsköztársaságon és a Ruhr-vidéki munkásfelkelésen át az 1923-as müncheni sörpuccsig.
A háború utáni új vezetés, a szociáldemokraták által vezetett koalíciós kormány aláírta a versailles-i békeszerződést, mellyel Elzász-Lotaringiát Franciaországhoz csatolták, a Saar-vidék pedig népszövetségi felügyelet alá került. Németországra súlyos jóvátételt szabtak ki és a hadserege méretét is maximalizálták 100 ezer főben.
A háború feladását, majd az azt követő békediktátum elfogadását a németek egy része hátba szúrásként élte meg, sokan érezték úgy, hogy a politikusok elárulták a országot. Gomba módra szaporodtak azok az asztaltársaságok és apró pártok, amelyek tenni akartak valamit a nemzetet ért méltánytalanságok ellen.
Ezek egyike volt az 1919. január 5-én Münchenben megalakult Német Munkáspárt, melynek elnöke Anton Drexler géplakatos, míg helyettese Karl Harrer újságíró lett. A meghatározó alapítók között találjuk Gottfried Feder mérnököt és Dietrich Eckart költő-publicistát is. A párt nacionalista, antiszemita, antikommunista, ugyanakkor antikapitalista hangot ütött meg.
Anton Drexler (fotó: thefamouspeople.com)
A Bajor Tanácsköztársaság leverése után, 1919. május 30-án Karl Mayr őrnagy vezetésével létrehozták a bajor hadsereg Oktatási és Propaganda Osztályát.
Kettős feladatot láttak el, egyrészt egy besúgó hálózatot építettek ki a „forradalmi eszmékkel” szimpatizáló „gyanús” szervezetek megfigyelésére. Másrészt a hadsereg tisztjei számára tanfolyamokat szerveztek, gondolkodásmódjuk „helyes” irányba terelése érdekében. Ernst Röhm ajánlására az osztály alkalmazásába került Hitler, aki a háború utáni létbizonytalanságban éppen a helyét kereste. Kis frakciók, pártok, társaságok gyűléseit kellett járnia és azokról jelentést írnia.
Így jutott el 1919. szeptember 12-án a Német Munkáspárt gyűlésére, amelyet a müncheni Sternecker sörözőben rendeztek, körülbelül kéttucatnyi érdeklődő részvételével. A párt gazdasági szakértője, Gottfried Feder tartott beszédet, melyben élesen bírálta a világháború győzteseit és azok pénzügyi politikáját.
Ezt követően szólásra jelentkezett Adalbert Baumann középiskolai tanár, aki vitába szállt Federrel, és Bajorország Poroszországtól való elszakadását javasolta. Erre Hitler is felszólalt, de ő Baumannra reagált, ostobaságnak minősítve az álláspontját. Hitler retorikai képességeinek megvillantása hatalmas sikert aratott a jelenlévők körében, Baumann megszégyenülve, idő előtt távozott.
Gottfried Feder (fotó: Wikipedia)
A gyűlés végén Drexler pártelnök Hitler kezébe nyomott egy füzetet, amely a politikai ébredésének történetét tartalmazta, hogy hogyan jutott el a marxista szakszervezeti világból a nemzeti gondolkodásig. Hitler ebben az útban a saját maga korábbi fejlődését látta. Egy héttel később egy levelezőlapon értesítették, hogy felvennék a pártba, és nyilatkozzon arról, hogy szándékozik-e taggá válni.
Hitler soha nem akart már kész pártba lépni, maga akart gründolni egyet. Ráadásul rendkívül lesújtó véleménnyel volt a gyűlésen látottakkal kapcsolatosan. Megállapítása szerint hittel teli és jó szándékkal felvértezett, ám egy párt vagy mozgalom vezetésére teljesen alkalmatlan embereket látott a sörözőben.
Némi vívódás után úgy döntött, rálép a politizálás ösvényére, és elfogadta Drexler invitálást. A Német Munkáspárt 55. tagja lett. Az 555-ös számú tagsági igazolványt kapta, hiszen azokat 501-től kezdték el számozni, hogy a valóságosnál tekintélyesebb méretű szervezetnek tűnjenek.
„Egy már meglévő nagy párthoz sohasem csatlakoztam volna. Ez a kis nevetséges alakulat pár tagjával számomra éppen azt az előnyt jelentette, hogy még nem merevedett szervezetté, hanem az egyesek személyes tevékenyégének szabad utat engedett. Itt az ember még tudott dolgozni és minél kisebb volt ez a mozgalom, annál inkább volt lehetőség az átformálására. Itt még meg lehetett adni a mozgalomnak a tartalmát, célját és az eszközeit, amelyekre meglévő nagy pártoknál már nem lehetett gondolni.”
Adolf Hitler: Mein Kampf
Hitler azonnal a párt meghatározó egyénisége lett, nagyhatású beszédeire már többszázan voltak kíváncsiak a korabeli politizálás fő színterének számító sörcsarnokokban. 1920. február 24-én javaslatára a pártot Nemzetiszocialista Német Munkáspártra (NSDAP) nevezték át, egyben nyilvánosságra hozták 25 pontos programjukat.
A programban élesen elítélték a versailles-i béke rendelkezéseit. Valamennyi németet egy államban szerették volna tudni, amelyhez terjeszkedésre, az ún. élettérre (Lebensraum) volt szükség. Támadták a kommunistákat, ugyanakkor nagyfokú államosítást, agrárreformot, és gazdasági önellátást követeltek.
A zsidók országból való eltávolítását és a tulajdonuk elvételét is kívánatosnak tartották, mindezt a szociáldarwinista eszmék alapján, a német faj felsőbbrendűségére hivatkozva képzelték el. A demokráciát elvetették, helyette a birodalmat egyetlen vezetőnek kell irányítania, teljhatalommal.
1920 végén megvásárolták az eladósodott Völkischer Beobachter című újságot, amelynek segítségével széles néprétegek számára tudták eljuttatni a propagandájukat. A lap első szerkesztője Dietrich Eckart volt, aki egyben a Náci Párt első himnuszának is a szerzője.
Dietrich Eckart (fotó: Wikipedia)
Hitler 1921. július 29-én vette át a párt vezetését, félreállítva ezzel Drexlert és Harrert. Az év végén megalakult paramilitáris szervezetük, az SA (Sturmabteilung), amely a párt gyűléseit védte a politikai ellenfelek támadásától, illetve azok rendezvényeit masszívan akadályozta. Vezetője Ernst Röhm lett, aki korábban Hitler közvetlen főnöke volt a hadseregben.
1923-ra kialakult a párt szimbólumrendszere, a horogkeresztes jelvény, a náci köszöntés (a karlendítés), a barna ing, és a Führer elnevezés, mint Hitler megszólítása. Még ebben az évben került sor első hatalomátvételi kísérletükre, az ún. müncheni sörpuccsra.
1923. november 8-án a bajor tartományi kormány gyárosokkal tartott egy közös gyűlést a Bürgerbraukeller nevezetű sörcsarnokban, amikor a rohamosztagosok élén Hitler behatolt az épületbe, és túszul ejtette a jelenlévőket. Másnap a nácik megindultak München legfontosabb kaszárnyájához, hogy katonai puccsal átvegyék a térség feletti irányítást, ám a Weimari Köztársaság kormánycsapatai leverték a felkelést.
Hitlert öt évre ítélték hazaárulásért, de ebből még egy évet sem töltött le, mert feltételesen szabadlábra helyezték. A landsbergi börtönben írta meg politikai hitvallását a Mein Kampfot, melyet cellatársának, Rudolf Hessnek diktált le.
Hitlert és Hesst (jobbról a második) sűrűn látogatták a börtönben (fotó: mult-kor.hu)
A börtön után Hitler újraszervezte a pártot, főleg Ruhr-vidéki gyáriparosokra támaszkodva stabilizálta a mozgalom pénzügyeit, míg belső hatalmát az 1925-ben létrehozott testőrsége, az SS (Schutzstaffel) szavatolta. Bár Hitler jól haladt a tömegpárt építésével, és ismertsége a sörpuccsnak és a Mein Kampf magas eladott példányszámának köszönhetően jelentős volt, ám mindezek ellenére a német politikai életben sokáig marginális szerepet játszott az NSDAP.
A világválság hozta el az idejüket, mert a szocdemek és a hagyományos polgári pártok nem tudtak megbirkózni a gazdasági problémákkal. Az 1930-as választásokon a második legnagyobb párttá váltak, majd két évvel később már győztek. Hosszas huzavona után Hindenburg köztársasági elnök 1933. január 30-án kinevezte Hitlert kancellárrá.
Alig egy hónappal később kigyulladt a Reichstag, melyet Hitler ürügyként felhasználva letartóztatta a kommunista párt vezetőit, és elrendelte az állampolgári szabadságjogok felfüggesztését. De még ilyen légkörben is csak 44%-ot szereztek az 1933. március 5-én rendezett újabb választásokon.
Ekkor Hitler megszavaztatta a Felhatalmazási Törvényt, amely kimondta, hogy a kormány a parlament nélkül is alkothat törvényeket. A feleslegessé váló törvényhozás helyett gyakorlatilag rendeleti kormányzás lépett életbe, betiltottak minden más pártot és ellenzéki mozgalmat. Hindenburg 1934-es halálát követően az elnöki és a kancellári jogokat összevonták, innentől kezdve Hitler diktátorként, bármiféle kontroll nélkül irányította a Német Birodalmat.
A korábban említett, a párt megalakulásában és Hitler felemelkedésében szerepet játszók közül Ernst Röhm párton belüli tisztogatás áldozata lett. Röhm szembehelyezkedett a hadsereggel és az SA alá akarta őket gyűrni. Az SA puccskísérletétől tartó Führer a hosszú kések éjszakája (1934. június 30-július 2.) néven elhíresült gyilkosságsorozat keretében számolt le vele, valamint az SA vezérkarával és a még megmaradt többi politikai ellenfelével.
Ernst Röhm (fotó: mult-kor.hu)
Karl Mayr, Hitlernek a háború után munkát adó katonatiszt a harmincas évek elején az NSDAP ellenfele lett, rájuk nézve kompromittáló anyagokat szivárogtatott ki a szociáldemokrata sajtónak. A nácik hatalomátvétele után Franciaországba emigrált, majd az ország 1940-es annektálása után a Gestapo felkutatta és letartoztatta. A buchenwaldi koncentrációs táborban ölték meg, nem sokkal annak felszabadulása előtt.
Adalbert Baumann tanár, akivel Hitler összeszólalkozott élete első munkáspárti gyűlésén, 1935-ben levelet írt a Führernek, melyben igyekezett elmagyarázni, hogy 1919-ben miért tartotta kívánatosnak Bajorország és Poroszország különválását.
Az „alapító atyák” közül Karl Harrer keserűen halt meg mindössze 36 évesen, mert elképzelése szerint a pártot meg kellett volna tartani egy félig titkos elitszervezetnek, és nem szabadott volna tömegpárttá alakulnia.
Karl Harrer (fotó: historica.fandom.com)
Dietrich Eckart, a párt propagandalapjának első szerkesztője nem sokkal a sörpuccs után hunyt el szívrohamban, melyben szerepet játszhatott a morfiumfüggősége. Mivel Hitler legnagyobb támogatójának számított a kezdetekben, a náci hatalomátvétel után komoly kultusza alakult ki, a mozgalom korai időszakának legfontosabb gondolkodójaként hivatkoztak rá.
Gottfried Feder, akinek előadására csöppent be Hitler azon a bizonyos napon, meglehetősen antikapitalista nézeteket hangoztatott. Mivel Hitler a gyáriparosok kegyét kereste, ezért Feder parkolópályára került, alacsony beosztásokat kapott, végül egyetemi katedrával vigasztalták.
Hitler pártelnökké választása után, a korábbi vezető, Anton Drexler távozott a pártból. Így kimaradt a sörpuccsból, és egy másik párt színeiben lett a bajor parlament tagja. Ám a nácik hatalomra kerülése után ismét belépett az NSDAP-ba, régi érdemeire tekintettel megkapta a párt Vérrendjét. Propagandacélokra használták fel, mint a mozgalom régi harcosa szerepelt a közéletben, ám valós hatalmat már nem kapott. Súlyos alkoholista volt, ennek következményeként hunyt el 1942-ben.
Forrás:Harmat Árpád Péter: A Nemzetiszocialista Német Munkáspárt története (tortenelemcikkek.hu)The Nazi Party, 1919-1929 (bbc.com)Adolf Hitler: Mein Kampf (könyv, 1925) Borítókép:Adolf Hitler 1921-ben (fotó: theguardian.com) A Tévhitoszlatás elérhetősége a Facebookon:https://www.facebook.com/tevhitoszlatas