Ez a mondás akár a politikusi cinizmus mottója is lehetne.

Winston Churchill egy angol arisztokrata családba született 1874-ben. Katonai főiskolát végzett, szolgált Indiában, Szudában és Dél-Afrkában. A háborús övezetekben nemcsak harcolt, hanem haditudósítóként is dolgozott.

Politikusi karrierje 1900-ban indult be, amikor parlamenti képviselőnek választották. Több, mint öt évtizedig volt a közélet élvonalában, ezalatt számos miniszteri posztot betöltött.

 Az 1930-as évek elejére parkolópályára került, ekkor az írásba menekült, leginkább történelmi témájú könyveket jelentett meg. Írói munkásságát 1953-ban irodalmi Nobel-díjjal jutalmazták.

Churchill az íróasztalánál (fotó: Wikipedia)

A második világháború előszele hozta vissza a politika fősodrába, amikor hevesen bírálta Chamberlain brit miniszterelnököt, amiért az megkötötte a németekkel a Müncheni egyezményt. A megállapodás a békét lett volna hivatott szavatolni, ennek ellenére a nácik kirobbantották a második világháborút, amibe Nagy-Britannia is belesodródott.

Emiatt Chamberlain kénytelen volt lemondani, a helyét Churchill foglalta el (1940. május), ezzel a pályája csúcsára jutott. Első, kormányfőként elmondott beszédében hangzottak el híres szavai: „Nem ígérhetek mást csak vért, erőfeszítést, verítéket és könnyeket.”

Az Angliát ért német bombázások és tengeralattjáró-támadások ellenére elutasította a kapitulációt, és szilárdan ellenzett bármiféle tárgyalást Németországgal. A jövendő béke zálogát csak a németek totális vereségével látta elérhetőnek, és ennek érdekében még a Szovjetunióval is hajlandó volt szövetkezni.

A világháború a szövetségesek győzelmével ért véget, viszont Churchill Konzervatív pártja elveszítette az 1945-ös választásokat. 1951-ben ismét megkapta a kormányrudat, de 1955-ben lemondott és visszavonult. Nyugdíjas éveit két szenvedélyének, az írásnak és a festészetnek szentelte, legalább 750 képet alkotott. 1965-ben halt meg, nyilvános ravatalozást és állami temetést kapott, amilyet általában csak a királyi család tagjai szoktak.

Churchill a miniszterelnökké választása után (fotó: wordpress.com)

Churchill nagy anekdotázó hírében állt, olyan aranyköpésekkel tette le a névjegyét, mint például „a demokrácia a legrosszabb kormányzási forma - nem számítva az összes többit, amellyel az emberiség időről időre megpróbálkozott”. Azonban a legismertebb neki tulajdonított mondás egyértelműen a „Csak abban a statisztikában hiszek, amit én magam hamisítok.” A szállóigét rendszeresen idézik, kétely nélkül, egyértelműen Churchillt megjelölve a szerzőjének.

A statisztika a valóság számszerűsíthető tényeinek összegyűjtésével, feldolgozásával és elemzésével foglalkozó tudományág. A XIX. század végi Angliában már gyakran használtak statisztikai adatokat a társadalom állapotának leírására. Ugyanekkor megjelentek azok is, akik a statisztikát szélhámosságnak és a manipuláció eszközének tartották.

Ennek első írásos nyoma 1891-re datálható, amikor a The National Observer című folyóírat egyik olvasói levélben ez állt: „…három fajta hazugság létezik, az első a füllentés, a második a sima hazugság, a harmadik és legsúlyosabb pedig a statisztika…”.

Ezt követően a korabeli újságcikkek Charles Dilke angol liberális politikusnak kezdték tulajdonítani a következőt: „a hamis kijelentések jellegük alapján három csoportba sorolhatók: füllentések, hazugságok és statisztikák…”

A bonmot hamarosan az Egyesült Államokban is megjelent, ahol egy minimális különbséggel terjedt el, de ezt a változatot már Benjamin Disraeli egykori brit miniszterelnökhöz (1874-80) kötötték: „A hazugságok három csoportba sorolhatók: egyszerű hazugságok, gyalázatos hazugságok és statiszikák…”

Mark Twain 1906-ban a számok félrevezető jellegéről értekező írásában csavart egy kicsit a fentieken, de szintén Disraelit jelölte meg az alábbi szerzőjének: „A számok gyakran rászednek engem, különösen akkor, ha jómagam csoportosítom őket”.

Sohasem bizonyosodott be, hogy Disraeli valaha mondott volna ilyet, viszont eléggé nyilvánvaló a hasonlóság ez és a később Churchillhez kapcsolt aranyköpés között.

Benjamin Disraeli (fotó: Wikipedia)

Tehát Churchill miniszterelnöki regnálásakor már „forgalomban” volt néhány, légből kapott idézet a politikusok és a statisztika „kapcsolatáról”, így csak szándék kérdése volt, hogy neki is „kreáljanak” egyet.

A témát kutató német statisztikus, Werner Barke szerint a legendás Churchill-szöveg születéséhez a második világháborúig, azon belül is az ún. Atlanti- és az angliai csatáig kell visszamenni. Ekkor a német légierő- és tengeralattjárók által okozott brit veszteségekről mindkét fél eltérő adatokat közölt vagy eltitkolta azokat.

Az ellenség lejáratásával, hitelességének kétségbe vonásával a németek és a britek egyaránt éltek, s a kommunikációért felelősök igyekeztek minél negatívabb színben feltüntetni a másik oldal vezetőit. Joseph Goebbels német propagandaminiszter utasításra lejárató cikkek jelentek meg Churchillről, „számakrobatának” nevezve próbálták hazugnak feltüntetni.

Alighanem ekkoriban „gyártották le” a németek Churchillnek a statisztikát dehonesztáló mondását, bár a tényszerűséghez hozzátartozik, hogy erre a „náci szálra” sincsen megdönthetetlen bizonyíték. Barke szerint azonban ez az eredet tűnik a legvalószínűbbnek.

Coventry belvárosa egy német légitámadás után (fotó: Historic UK)

A Churchill-féle szállóige egyébként teljesen ismeretlen az Egyesült Királyságban, ami szintén azt sejteti, hogy a mítosz külföldön keletkezett.

A feljegyzések szerint Churchill egyáltalán nem viseltetett ellenszenvvel az adatelemzés iránt. Kifejezetten fontosnak tartotta a statisztikai mutatókat, rendszeresen felhasználta azokat a döntései során. A megbízható adatok iránti igényét jól mutatja, hogy amikor 1939-ben kinevezték haditengerészeti miniszternek, külön statisztikai részleget hozott létre a tárcánál. Amely a miniszterelnökké választását követően átkerült az új hivatalába.