A később gigantikus méretűvé terebélyesedő Náci Párt a kezdetben egy volt csupán azon apró müncheni asztaltársaságok közül, amelyik kereste a kiutat az I. világháború utáni zűrzavaros időkben.

Adolf Hitler 24 évesen, 1913-ban költözött Bécsből Münchenbe, mert attól tartott, hogy besorozzák az általa megvetett Osztrák-Magyar Monarchia hadseregébe. Sokkal inkább II. Vilmost akarta szolgálni, ezért 1914. augusztus 16-án bevonult a német seregbe.

Belgiumban és Észak-Franciaországban harcolta végig a Nagy Háborút (ahogy akkor nevezték). Küldöncként az ezredparancsnokság és a fronton csatázók közötti üzenetek célba juttatása volt a feladata. Nem sokkal a világháború vége előtt egy mustárgáz-támadásban megsebesült. Bátorságáért kétszer tüntették ki Vaskereszttel.

Németország 1918. november 11-én fegyverszünetet kötött a franciákkal, így a háború befejeződött. Az országban zűrzavar uralkodott, a császárság államrendszerét egy polgári demokratikus, szövetségi köztársaság váltotta fel, amely a kezdetben rendkívül instabil lábakon állt.

A történészek által Weimari Köztársaságnak elnevezett rendszer megbuktatására számos próbálkozás történt, kezdve a Spartacus-szövetség kommunista felkelésétől, a Bajor Tanácsköztársaságon és a Ruhr-vidéki munkásfelkelésen át az 1923-as müncheni sörpuccsig. 

A háború utáni új vezetés, a szociáldemokraták által vezetett koalíciós kormány aláírta a versailles-i békeszerződést, mellyel Elzász-Lotaringiát Franciaországhoz csatolták, a Saar-vidék pedig népszövetségi felügyelet alá került. Németországra súlyos jóvátételt szabtak ki és a hadserege méretét is maximalizálták 100 ezer főben.

A háború feladását, majd az azt követő békediktátum elfogadását a németek egy része hátba szúrásként élte meg, sokan érezték úgy, hogy a politikusok elárulták a országot. Gomba módra szaporodtak azok az asztaltársaságok és apró pártok, amelyek tenni akartak valamit a nemzetet ért méltánytalanságok ellen.

Ezek egyike volt az 1919. január 5-én Münchenben megalakult Német Munkáspárt, melynek elnöke Anton Drexler géplakatos, míg helyettese Karl Harrer újságíró lett. A meghatározó alapítók között találjuk Gottfried Feder mérnököt és Dietrich Eckart költő-publicistát is. A párt nacionalista, antiszemita, antikommunista, ugyanakkor antikapitalista hangot ütött meg.

Anton Drexler (fotó: thefamouspeople.com)

A Bajor Tanácsköztársaság leverése után, 1919. május 30-án Karl Mayr őrnagy vezetésével létrehozták a bajor hadsereg Oktatási és Propaganda Osztályát.

Kettős feladatot láttak el, egyrészt egy besúgó hálózatot építettek ki a „forradalmi eszmékkel” szimpatizáló „gyanús” szervezetek megfigyelésére. Másrészt a hadsereg tisztjei számára tanfolyamokat szerveztek, gondolkodásmódjuk „helyes” irányba terelése érdekében. Ernst Röhm ajánlására az osztály alkalmazásába került Hitler, aki a háború utáni létbizonytalanságban éppen a helyét kereste. Kis frakciók, pártok, társaságok gyűléseit kellett járnia és azokról jelentést írnia.

Így jutott el 1919. szeptember 12-án a Német Munkáspárt gyűlésére, amelyet a müncheni Sternecker sörözőben rendeztek, körülbelül kéttucatnyi érdeklődő részvételével. A párt gazdasági szakértője, Gottfried Feder tartott beszédet, melyben élesen bírálta a világháború győzteseit és azok pénzügyi politikáját.

Ezt követően szólásra jelentkezett Adalbert Baumann középiskolai tanár, aki vitába szállt Federrel, és Bajorország Poroszországtól való elszakadását javasolta. Erre Hitler is felszólalt, de ő Baumannra reagált, ostobaságnak minősítve az álláspontját. Hitler retorikai képességeinek megvillantása hatalmas sikert aratott a jelenlévők körében, Baumann megszégyenülve, idő előtt távozott.

Gottfried Feder (fotó: Wikipedia)

A gyűlés végén Drexler pártelnök Hitler kezébe nyomott egy füzetet, amely a politikai ébredésének történetét tartalmazta, hogy hogyan jutott el a marxista szakszervezeti világból a nemzeti gondolkodásig. Hitler ebben az útban a saját maga korábbi fejlődését látta. Egy héttel később egy levelezőlapon értesítették, hogy felvennék a pártba, és nyilatkozzon arról, hogy szándékozik-e taggá válni.

Hitler soha nem akart már kész pártba lépni, maga akart gründolni egyet. Ráadásul rendkívül lesújtó véleménnyel volt a gyűlésen látottakkal kapcsolatosan. Megállapítása szerint hittel teli és jó szándékkal felvértezett, ám egy párt vagy mozgalom vezetésére teljesen alkalmatlan embereket látott a sörözőben.

Némi vívódás után úgy döntött, rálép a politizálás ösvényére, és elfogadta Drexler invitálást. A Német Munkáspárt 55. tagja lett. Az 555-ös számú tagsági igazolványt kapta, hiszen azokat 501-től kezdték el számozni, hogy a valóságosnál tekintélyesebb méretű szervezetnek tűnjenek.

Hitler azonnal a párt meghatározó egyénisége lett, nagyhatású beszédeire már többszázan voltak kíváncsiak a korabeli politizálás fő színterének számító sörcsarnokokban. 1920. február 24-én javaslatára a pártot Nemzetiszocialista Német Munkáspártra (NSDAP) nevezték át, egyben nyilvánosságra hozták 25 pontos programjukat.

A programban élesen elítélték a versailles-i béke rendelkezéseit. Valamennyi németet egy államban szerették volna tudni, amelyhez terjeszkedésre, az ún. élettérre (Lebensraum) volt szükség. Támadták a kommunistákat, ugyanakkor nagyfokú államosítást, agrárreformot, és gazdasági önellátást követeltek.

A zsidók országból való eltávolítását és a tulajdonuk elvételét is kívánatosnak tartották, mindezt a szociáldarwinista eszmék alapján, a német faj felsőbbrendűségére hivatkozva képzelték el. A demokráciát elvetették, helyette a birodalmat egyetlen vezetőnek kell irányítania, teljhatalommal.

1920 végén megvásárolták az eladósodott Völkischer Beobachter című újságot, amelynek segítségével széles néprétegek számára tudták eljuttatni a propagandájukat. A lap első szerkesztője Dietrich Eckart volt, aki egyben a Náci Párt első himnuszának is a szerzője.

Dietrich Eckart (fotó: Wikipedia)

Hitler 1921. július 29-én vette át a párt vezetését, félreállítva ezzel Drexlert és Harrert. Az év végén megalakult paramilitáris szervezetük, az SA (Sturmabteilung), amely a párt gyűléseit védte a politikai ellenfelek támadásától, illetve azok rendezvényeit masszívan akadályozta. Vezetője Ernst Röhm lett, aki korábban Hitler közvetlen főnöke volt a hadseregben.

1923-ra kialakult a párt szimbólumrendszere, a horogkeresztes jelvény, a náci köszöntés (a karlendítés), a barna ing, és a Führer elnevezés, mint Hitler megszólítása. Még ebben az évben került sor első hatalomátvételi kísérletükre, az ún. müncheni sörpuccsra.

1923. november 8-án a bajor tartományi kormány gyárosokkal tartott egy közös gyűlést a Bürgerbraukeller nevezetű sörcsarnokban, amikor a rohamosztagosok élén Hitler behatolt az épületbe, és túszul ejtette a jelenlévőket. Másnap a nácik megindultak München legfontosabb kaszárnyájához, hogy katonai puccsal átvegyék a térség feletti irányítást, ám a Weimari Köztársaság kormánycsapatai leverték a felkelést.

Hitlert öt évre ítélték hazaárulásért, de ebből még egy évet sem töltött le, mert feltételesen szabadlábra helyezték. A landsbergi börtönben írta meg politikai hitvallását a Mein Kampfot, melyet cellatársának, Rudolf Hessnek diktált le.

Hitlert és Hesst (jobbról a második) sűrűn látogatták a börtönben (fotó: mult-kor.hu) 

A börtön után Hitler újraszervezte a pártot, főleg Ruhr-vidéki gyáriparosokra támaszkodva stabilizálta a mozgalom pénzügyeit, míg belső hatalmát az 1925-ben létrehozott testőrsége, az SS (Schutzstaffel) szavatolta. Bár Hitler jól haladt a tömegpárt építésével, és ismertsége a sörpuccsnak és a Mein Kampf magas eladott példányszámának köszönhetően jelentős volt, ám mindezek ellenére a német politikai életben sokáig marginális szerepet játszott az NSDAP.

A világválság hozta el az idejüket, mert a szocdemek és a hagyományos polgári pártok nem tudtak megbirkózni a gazdasági problémákkal. Az 1930-as választásokon a második legnagyobb párttá váltak, majd két évvel később már győztek. Hosszas huzavona után Hindenburg köztársasági elnök 1933. január 30-án kinevezte Hitlert kancellárrá.

Alig egy hónappal később kigyulladt a Reichstag, melyet Hitler ürügyként felhasználva letartóztatta a kommunista párt vezetőit, és elrendelte az állampolgári szabadságjogok felfüggesztését. De még ilyen légkörben is csak 44%-ot szereztek az 1933. március 5-én rendezett újabb választásokon.

Ekkor Hitler megszavaztatta a Felhatalmazási Törvényt, amely kimondta, hogy a kormány a parlament nélkül is alkothat törvényeket. A feleslegessé váló törvényhozás helyett gyakorlatilag rendeleti kormányzás lépett életbe, betiltottak minden más pártot és ellenzéki mozgalmat. Hindenburg 1934-es halálát követően az elnöki és a kancellári jogokat összevonták, innentől kezdve Hitler diktátorként, bármiféle kontroll nélkül irányította a Német Birodalmat.

A korábban említett, a párt megalakulásában és Hitler felemelkedésében szerepet játszók közül Ernst Röhm párton belüli tisztogatás áldozata lett. Röhm szembehelyezkedett a hadsereggel és az SA alá akarta őket gyűrni. Az SA puccskísérletétől tartó Führer a hosszú kések éjszakája (1934. június 30-július 2.) néven elhíresült gyilkosságsorozat keretében számolt le vele, valamint az SA vezérkarával és a még megmaradt többi politikai ellenfelével.

Ernst Röhm (fotó: mult-kor.hu)

Karl Mayr, Hitlernek a háború után munkát adó katonatiszt a harmincas évek elején az NSDAP ellenfele lett, rájuk nézve kompromittáló anyagokat szivárogtatott ki a szociáldemokrata sajtónak. A nácik hatalomátvétele után Franciaországba emigrált, majd az ország 1940-es annektálása után a Gestapo felkutatta és letartoztatta. A buchenwaldi koncentrációs táborban ölték meg, nem sokkal annak felszabadulása előtt.

Adalbert Baumann tanár, akivel Hitler összeszólalkozott élete első munkáspárti gyűlésén, 1935-ben levelet írt a Führernek, melyben igyekezett elmagyarázni, hogy 1919-ben miért tartotta kívánatosnak Bajorország és Poroszország különválását.

Az „alapító atyák” közül Karl Harrer keserűen halt meg mindössze 36 évesen, mert elképzelése szerint a pártot meg kellett volna tartani egy félig titkos elitszervezetnek, és nem szabadott volna tömegpárttá alakulnia.

Karl Harrer (fotó: historica.fandom.com)

Dietrich Eckart, a párt propagandalapjának első szerkesztője nem sokkal a sörpuccs után hunyt el szívrohamban, melyben szerepet játszhatott a morfiumfüggősége. Mivel Hitler legnagyobb támogatójának számított a kezdetekben, a náci hatalomátvétel után komoly kultusza alakult ki, a mozgalom korai időszakának legfontosabb gondolkodójaként hivatkoztak rá.

Gottfried Feder, akinek előadására csöppent be Hitler azon a bizonyos napon, meglehetősen antikapitalista nézeteket hangoztatott. Mivel Hitler a gyáriparosok kegyét kereste, ezért Feder parkolópályára került, alacsony beosztásokat kapott, végül egyetemi katedrával vigasztalták.

Hitler pártelnökké választása után, a korábbi vezető, Anton Drexler távozott a pártból. Így kimaradt a sörpuccsból, és egy másik párt színeiben lett a bajor parlament tagja. Ám a nácik hatalomra kerülése után ismét belépett az NSDAP-ba, régi érdemeire tekintettel megkapta a párt Vérrendjét. Propagandacélokra használták fel, mint a mozgalom régi harcosa szerepelt a közéletben, ám valós hatalmat már nem kapott. Súlyos alkoholista volt, ennek következményeként hunyt el 1942-ben.