A „Lajtán túl” a szocializmus évtizedeiben egy sokat hangoztatott kifejezés volt. Egy folyó, ahonnan kezdődik a kapitalista Nyugat, és ahol végződik a keleti blokk.

A korábban Sárfolyónak is nevezett Lajta a Schwarza és a Pitten folyók összefolyásakor jön létre az ausztriai Lanzenkirchen községben, míg Mosonmagyaróvárnál folyik bele a Mosoni-Dunába. Bár összesen 182 kilométeres hosszúsággal büszkélkedhet, de nálunk csak 18 kilométeren keresztül halad, Magyarországra Hegyeshalomnál lép be.

A legnagyobb érintett települése a 44 ezres Bécsújhely (Wiener Neustadt). Ausztriában egy bizonyos szakaszon kijelöli Alsó-Ausztria és Burgenland tartományok határát. Osztrák területen csatornák veszik el vízének nagy részét, hogy azok kis vízierőműveket tápláljanak. Emiatt vízállása több helyütt igen alacsony, előfordul, hogy szinte teljesen szárazon fut.

A IX. század végétől a Kárpát-medencét elfoglaló, és a mai Nyugat-Európában „kalandozó” magyarok 955-ben Augsburgnál vereséget szenvedtek, amely véget vetett a nyugati hadjáratoknak. Ettől kezdve a németek fokozatosan szorították őket kelet felé, nagyjából az ezredforduló környéken lett a Lajta a Magyar Királyság nyugati határa.

A középkor több határrendeletében is a folyóra hivatkoztak. Feljegyzések vannak arról, hogy 1043-ban Aba Sámuel magyar király állapodott meg III. Henrik német uralkodóval a Lajta határfolyó jellegéről. 1411-ben Luxemburgi Zsigmond rendeletében mondta ki, hogy a Lajta maradjon a határ, amikor a lányát hozzáadta az osztrák herceghez.

A folyóról nevezték el a Lajta-menti csatát, ugyanis 1246-ban Bécsújhely közelében csapott össze II. Frigyes osztrák herceg és IV. Béla magyar király. Amely bár erősebb nehézlovasságának köszönhetően az előbbi győzelmével zárult, de ő maga elesett a csatában, amellyel kihalt a Babenberg-ház. Az így kialakult hatalmi vákumot a Habsburgok lovagolták meg, néhány évtized múlva már Ausztria urai voltak.

Akik később a magyar történelem alakulására is jelentékeny hatással bírtak. 1867-ben Ausztria és Magyarország egy államba bútorozott össze, amellyel létrejött az Osztrák-Magyar Monarchia. Bécsben informálisan a birodalom két felét Trans- és Cislajtania névvel illették, azaz „Lajtán innen” és „Lajtán túl” megbélyegzéssel, érzékeltetve az erőviszonyokat.

A Lajta felülnézetből (fotó: flickr.com)

Az első világháborút követően, a Monarchia felbomlása után, az osztrák fél az etnikai határokra hivatkozva magának követelte a mai Burgenlandot, illetve Sopront és környékét. Ezen igényeiket az antant jóváhagyta a saint-germaini, majd a trianoni békeszerződésekben.

Amikor az osztrák csendőralakulatok birtokukba akarták venni a területet, magyar szabadcsapatok ezt megakadályozták, megkezdődött az ún. nyugat-magyarországi felkelés. Melynek betetőzéseként Prónay Pál kikiáltotta a kérdéses térség függetlenségét, a kérészéletű és a senki által el nem ismert Lajtabánságot.

A feszültség végül kompromisszummal zárult, a magyar kormány vállalta az irreguláris alakulatok lefegyverzését, cserébe viszont Sopronban és a környékbeli falvakban népszavazás dönthetett azok későbbi hovatartozásról.

Tehát a Lajta 1921-től osztrák tartományokat elválasztó vonal lett, és megszűnt Magyarország nyugati határa lenni. Ám a közgondolkodás mégis megőrizte annak, olyannyira, hogy a szocializmusban a vasfüggönyön túli, szabad világ szinonimájaként használták a Lajtántúl kifejezést.

De még ma is előfordul, hogy a sokat áhított nyugat kezdőpontjaként hivatkoznak a folyóra, mintha továbbra is határ lenne, de immáron egy évszázada nem az.