A város fölé magasodó, pálmaágat tartó nőalak Budapest egyik jelképe. Pedig felállítását a szovjetek kezdeményezték, de később mégis sikerült magáról levetnie a rárakódó ideológiai réteget.

A Szabadság-szobor történetét legendák ölelik körül, így már a keletkezését is.

Számos helyen olvasható, hogy Vorosilov marsallnak, a Magyarországot 1944-45-ben felszabadító/megszálló szovjetek vezetőjének annyira megtetszett a városligeti Íjász-szobor, hogy rögvest felkérte az alkotóját, Kisfaludi Strobl Zsigmondot, hogy tervezze meg „a Vörös Hadsereg katonáinak hősiességét megörökítő emlékművet”.

Kisfaludi valójában a vején keresztül jutott a megrendeléshez (aki a honvédelmi miniszter környezetében szolgált), de személyére Vorosilov is rábólintott, amely annak tükrében némileg meglepő, hogy a Horthy-korszak egyik legtöbbet foglalkoztatott képzőművésze volt.

Kisfaludi Strobl Zsigmond (fotó: gocsejimuzeum.hu)

Végül egy négytagú szoborcsoport tervezete került elfogadásra. A két mellékalak közül a baloldali egy fáklyát tartó, rohanó fiatalt, míg a jobboldali egy sárkánnyal küzdő egyént ábrázolt. Kettejük között állt a győzelmi zászlót lengető, gépfegyveres szovjet katona.

Míg fent az obeliszken a 13,5 méteres szabadság géniusza emelte magasba a dicsőség pálmaágát. Ezt Kisfaludi egy akkor 28 éves és még hajadon ápolónőről, Gaál Erzsébetről mintázta. Akit egy villamosmegállóban szólított le, majd közölte vele, hogy a magyar szabadság szobrának megalkotását bízták rá, és végre megtalálta hozzá a modelljét.

Erzsébetnek le kellett vágatnia a derékig érő haját, majd tíz napon át tartotta a pálmaágat, miközben egy ventilátor fújta rá a levegőt. Segítségéért az államtól nem kapott fizetséget, azt társadalmi munkának tekintették.

A végeredmény nem tetszett neki, mert véleménye szerint a szobor nem hasonlított rá. Ettől függetlenül Gaál jó viszonyban maradt Kisfaludival, a néhány évvel később megszületető lányának a szobrász lett a keresztapja, és a soproni röntgenasszisztensi állásához is a művész segítségével jutott.

Gaál Erzsébet (fotó: 24.hu)

A hivatalosan Felszabadulási Emlékműnek nevezett alkotást 1947. április 5-én avatták fel, az eredeti felirat szerint azt „a felszabadító szovjet hősök emlékére a hálás magyar nép” emelte.

A gellérthegyi Felszabadulási Emlékmű (fotó: nagypali.hu)

A rendszerváltás után a szovjetekre utaló részeket eltávolították róla, a géppisztolyos katona a szoborparkba került. A Szabadság-szobor talapzatára az alábbi, új szöveget vésték: „Mindazok emlékére, akik életüket áldozták Magyarország függetlenségéért, szabadságáért és boldogulásáért.”

A köztudatban masszívan tartja magát a hiedelem, miszerint a gellérthegyi Felszabadulási Emlékmű eredetileg Horthy Miklós kormányzó fiának, az orosz fronton repülőbalesetet szenvedett Horthy István tiszteletére állították. Azonban a megváltozott politikai széljáráshoz alkalmazkodva, Kisfaludi módosított a kreáción, s így lett belőle szovjet hősi emlékmű. A folklór szerint a pálmaág légcsavarból lett átalakítva.

Horthy István (fotó: magyarnemzet.hu)

Kisfaludi valóban tervezett Horthy István-emlékműveket, hármat is. Ezek közül a Szolnok főterére szánt alkotás nem valósulhatott meg, mert nem nyert a pályázaton.

A maradék kettő közül csak az egyik került nagyközönség elé, azt 1943. szeptember 9-én avatták fel Siófokon, a MAC sportegyesület klubházának kertjében. Kisfaludi az 1927-ben készített Ad Astra (A csillagok felé) címet viselő kisplasztikáját használta fel Horthy-szobornak. Ezen egy fiatal férfialak (tehát nem konkrétan Horthy István) a földgömbön áll, szívére szorítja a kezeit, és az ég felé fordul.

A mű nem sokáig maradt az eredeti helyén, 1945-ben a háború zűrzavarában eltűnt. 2013-ban ugyanott, közadakozásból felállították a másolatát.

Az Ad Astra másolata Siófokon (fotó: kozterkep.hu) 

A másik Horthy István-emlékműnek egy kétalakos kompozíciót tervezett az alkotó. Elöl, a talapzaton állt volna az ifjabb Horthy 5 méteres bronzszobra, mögötte az obeliszk tetején a repülés géniusza dobott volna rá koszorút. Két oldalán egy-egy dombormű kapott volna helyet, melyek Horthy István kormányzóhelyettesi eskütételét és harcba indulását ábrázolják.

A „repülős emlékművet” a mai Petőfi-híd budai hídfőjénél akarták felállítani, ám ezt később elvetették, új helyét a tabáni hegyoldalban, a Czakó utcai iskolánál jelölték ki. Mivel itt mások voltak a terepviszonyok, Kisfaludi ennek megfelelően átalakította a tervét, az alakok alacsonyabb lettek, valamint kiegészültek egy-egy kiterjesztett szárnyú sas mellékfigurával.

1944 tavaszára már bronzba öntötték a produktumot, de felállítására a német megszállás és a folyamatos bombázások miatt már nem került sor. Egy része ráadásul megsemmisült a budai várban, ahová állagmegóvás céljából helyezték.

A "repülős emlékmű" terve (forrás: História)

A Szabadság-szobor tehát nem azonos a „repülős emlékművel”, a két művön az alakok egyáltalán nem hasonlítanak egymásra. Igaz, a kompozíció mutat párhuzamosságokat. A főalakok (az orosz katona, illetve Horthy István) centrálisan helyezkednek el egy obeliszk előtt, és mindkét esetben egy szimbólum áll (a szabadságé, illetve a repülésé) felettük. Ezek az egyezések azonban csak szobrászi panelek.

A legenda egyik alkotóeleme, a légcsavar valóban látható a tervezeten, de az nem valaki kezében van, hanem a talapzaton, a repülés géniusza mellett.

Mikor Vorosilov felkereste Kisfaludit a műtermében, az áldatlan állapotokat látva segített beüvegeztetni a mester lakását és gondoskodott szénszállításról is. Ez a magas helyről érkező patronálás és a grandiózus megbízás híre felerősített számos, a szobrásszal korábban sem szimpatizáló hangot.

Így hamarosan elterjedt, hogy Kisfaludi voltaképpen a Horthy István-emlékmű alakjait adoptálta a szovjet hősi emlékműre. Ez nyomtatásban elsőként Sulyok Dezső, a külföldre emigrált kisgazdapárti politikus memoárjában jelent meg, már 1948-ban. A Svájcban, német nyelven napvilágot látott visszaemlékezésében keményen kritizálta a szovjet emlékművet, azt állította róla, hogy „ismeretlen óratolvajokat és milliónyi magyar nő megbecstelenítőit dicsőíti”.

Történészek szerint a szovjet hadsereg tiszteletére emelt alkotást Horthy István-szoborként azonosító embereknek nem az előző rendszer melletti kiállás volt a fő motivációjuk, hanem az új megszállók háta mögötti összekacsintás. A legenda elfogadása ugyanis kibújást jelentett a szimbólum üzenetével való azonosulás alól, elhatárolódást az emlékmű hivatalos mondanivalójától.