A világ egyik legismertebb műkincsén verőfényben pózolnak az amszterdami polgárőrök, a festmény címe azonban egy másik napszakot sugall.

A spanyolokkal szemben kivívott függetlenség utáni időszakot, a holland történelem aranykorának nevezik. Ez bő száz évig tartott és nagyjából egybeesett a 17. századdal.

A hollandok intenzív gyarmatosítást folytattak, Ázsiában, Afrikában és Amerikában is voltak telepeik, melyekről értékes árucikkeket szállítottak Európába. Mindenkivel, még az ellenségeikkel is kereskedtek. Ez komoly gazdasági fellendülést hozott számukra, és ebből a társadalom valamennyi rétege profitált.

Mivel Hollandia köztársaság volt és protestáns, így itt nem az udvar vagy a katolikus egyház, hanem a polgárok megrendelései képezték a művészet (így a festészet) felvirágzásának alapját. A 17. század közepére divattá vált a műgyűjtés, így ekkoriban többezer holland festő tudott megélni a hivatásából.

A holland aranykor legnagyobb festőjeként Rembrandt van Rijnt tartják számon, aki a keresztnevén alkotott, hasonlóan az olyan nagyságokhoz, mint Leonardo vagy Michelangelo. Több műfajban is kiemelkedőt nyújtott, történelmi (bibliai és mitológiai) témájú képet, portrét, tájképet, önarcképet egyaránt festet. Leginkább a fénnyel és az árnyékkal való egyedi játéka vált a védjegyévé.

Számos tragédia szegélyezte az életét, felesége fiatalon meghalt, négy gyermekükből pedig csak egy fiú maradt életben. Bár Rembrandt már a maga korában is elismert festő volt, mégis állandó anyagi gondok gyötörték, még a házát is elveszítette, amiért nem tudta fizetni a jelzáloghitelét.

Zavaros pénzügyei miatt az amszterdami festőcéh megvonta tőle a működési engedélyét. A jogi problémát az élettársa és a fia egy műkereskedő cég alapításával oldotta fel, melyben alkalmazottként dolgozhatott.

Végül magányosan és elszegényedve halt meg 1669-ben, 63 évesen. Egy köztemetőben helyezték örök nyugalomra, ahonnan a kor szokásainak megfelelően húsz év múlva kihantolták, a hamvait pedig megsemmisítették.

Rembrandt egyik önarcképe 1669-ből, a halála évéből (forrás: szalon.arnolfini.hu)

Az Éjjeli őrjárat Rembrandt legismertebb alkotása. Eredeti címe meglehetősen hosszú: Frans Banninck Cocq kapitány és Willem van Ruytenburgh hadnagy csapata kivonulásra készül.

A megrendelést 1640-ben kapta Amszterdam II. kerületének polgárőrségétől, melyet Frans Banninck Cocq vezetett. Önkéntes polgárőrségeket a 16. századtól hoztak létre a holland polgárok, hogy fenntartsák a közbiztonságot a helyi településen, ami elsősorban a rablóbandák és az ellenséges hadseregek támadásaival szembeni védekezést jelentette.

Az 1600-as évek közepére azonban már megszilárdult a belső rend, így a polgárőrségek elvesztették az eredeti funkciójukat. Egyre inkább élénk társasági életet élő férfiklubokká alakultak, melyek tagjának lenni presztízst jelentett.

Frans Banninck Cocq (forrás: Wikipedia)

Az Éjjeli őrjárat 1642-re készült el. Rembrandt a tömeg három legfontosabb szereplőjére irányította a figyelmet: a középen álló két férfira, akikről a festmény az eredeti címét kapta, és egy nőre, aki nem valós személy, hanem a milícia védelmezője. A festményen, maga Rembrandt is megjelenik, igaz nagyon visszafogottan, mindössze az egyik szemét láthatjuk.

A korszakban számos polgárőr-milíciáról készült festmény. Az ilyen csoportképek sajátossága a statikusság volt, ahol az alakok általában álló helyzetben látszanak. Rembrandt azonban egy mozgalmas, dinamikus kompozíciót talált ki, ahol minden figura csinál valamit. A csapatot úgy állította be, hogy egy sötét udvarból masíroznak ki a napsütötte utcára.

Műve nem talált pozitív fogadtatásra, mert azon személyek felháborodásuknak adtak hangot, akik alig látszódtak rajta. Haragjukat az is táplálta, hogy mindezért igen sokat fizettek, 18 polgárőr összesen 1600 guldent (mai árfolyamon kb. 100 ezer dollárt) szurkolt le Rembrandtnak.

A monumentális művet eredetileg a polgárőrség székhelyén, a Kloveniersdoelen nagytermében állították ki, majd 1715-ben átszállították az amszterdami városháza egyik dísztermébe. Ahhoz, hogy beférjen az új helyére (két oszlop közé), az oldalaiból le kellett csípni egy-egy darabot. Így az eredetileg 400x500 centis kép az átalakítás után 363x437 cm lett, a levágott részeket alighanem kidobták. A mai szemüveggel vandalizmusnak tűnő gyakorlat akkoriban nem számított kirívónak.

A csonkítással elveszett két személy a kép bal szélén, a két főalak pedig pont középre került. Ezt onnan lehet tudni, hogy a korban jellemző volt, hogy a befutott festők tanítványai másolatokat készítettek a mesterük képeiről. Az egyik ilyen replika Gerrit Lundens műve, amely méretében jóval kisebb az eredetinél, mindössze 67x85 cm-es.

Gerrit Lundens replikája, a vonalak azt jelzik, hogy hol csonkították meg Rembrandt művét (forrás: dailyartmagazine.com) 

Éjjeli őrjáratként csak a 18. század végétől hivatkoznak a festményre, a cím első írásos említése egy 1797-ből származó dokumentumban szerepel. Az elnevezést egyesek Sir Joshua Reynolds ismert angol képmásfestőnek tulajdonítják, de lehet, hogy francia műértők aggatták rá. Ennek prózai oka volt: a kép addigra annyira bekoszolódott, illetve a festéket borító lakkréteg annyira elsötétedett, hogy úgy tűnt, éjjel játszódó cselekmény látható rajta.

A valódi színekre egy 1947-ben kezdődött restaurálás derített fényt, ekkor eltávolították róla a rárakódott szennyeződéseket és a lakkréteget. Bár Lundens másolata miatt korábban is sejtették, de bizonyosságot csak ekkor nyert a feltételezés: Rembrandt az alakokat eredetileg nem éjszakai homályban, hanem tűző napsütésben ábrázolta.

Mivel a kép Éjjeli őrjárat néven lett világhírű, így a helyreállítása után nem keresztelték át, bár semmi köze nincs ahhoz a napszakhoz, amit a címe sugall.