Az utóbbi évtizedekben zajló ásatások átírták a korbáccsal agyondolgoztatott piramisépítő rabszolgák történetét.
Az i. e. 4. évezredben, a Szahara kiszáradása miatti elsivatagosodás arra kényszerítette az északkelet-afrikai közösségeket, hogy a Nílus mentén hozzanak létre településeket. Az ókori Egyiptom az i. e. 30. században jött létre, a Nílus-delta vidékén fekvő Alsó-Egyiptom és az attól délre elterülő Felső-Egyiptom egyesítésével.
Az egyiptomi birodalom a történelem leghosszabb életű kultúrája, ilyen-olyan formában a 7. századi arab hódításig fennmaradt, igaz, a függetlenségét többször elvesztette (pl. a rómaiak által).
Az egyiptomi társadalom élén a király, azaz a fáraó állt, akit a Napisten (Ré) fiának tartottak, így korlátlan hatalommal rendelkezett. A fáraó után a főpapok, a hadvezérek, a főtisztviselők, az írnokok, a papok, a katonák, majd a kézművesek és a földművesek következtek a hierarchiában. Utóbbi két réteg volt a nagy építkezések (csatorna, gát- és templomépítések) motorja. A társadalmi ranglétra alján a rabszolgák álltak.
Az egyiptomi államot jólét, magas szintű tudomány és kultúra, jól szervezett közigazgatás és hadsereg jellemezte. Ezek miatt képesek voltak olyan korabeli építészeti csúcsteljesítmények elérésére, mint a karnaki templom, az alexandriai világítótorony, vagy a piramisok.
Az alexandriai világítótorony (forrás: 4444k.blog.hu)
A piramisok a fáraók temetkezési helyei voltak és mind a Nílus nyugati partján épültek. A fáraó sírkamrája általában a piramis alatt kapott helyet. Az egyiptomiak hite szerint a piramison keresztül jutott fel a fáraó lelke a túlvilágba. A piramis azt jelenti, hogy a „fölemelkedés helye”.
A piramisok hallatán a legtöbben az egyiptomi civilizáció teljes idejére gondolnak, pedig valójában csak egyetlen korszak, az Óbirodalom (i.e. 27-22. század) jellegzetes építményeiről van szó. Később már méreteiben és minőségében is silányabbak készültek.
Az első (még lépcsőzetes) piramist Dzsószer fáraó építette az i. e. 27. században, míg az utolsót I. Jahmesz az i. e. 16. században.
Dzsószer fáraó piramisa (fotó: archeaology.org)
A piramisok építése a talaj elegyengetésével és tömörítésével kezdődött. Ezt a tájolás követte: a csillagok állásának segítségével határozták meg az építmény oldalait és sarkait. Majd megépítették a földalatti kamrákat és csak ezután kezdődött meg a kőtömbök lefektetése, rámpák segítségével.
A kőtömböket rézötvözetből készült fűrésszel vágták méretre, a csiszoláshoz kvarcport használtak. A kövek átlagosan 2.5 tonnát nyomtak és fából készült csúszkán szállították őket. Könnyebb mozgatása érdekében előtte felvizezték a homokot. Egy-egy tömb vontatásához 12-20 emberre volt szükség.
A gúla alakú piramisokat csiszolt mészkőlapokkal fedték le, így a négy homlokzat fehér és sima felületű volt. Ezek a lapok manapság már nem találhatóak meg a piramisokon, mert az évezredek során leestek vagy elhordták őket a területet elfoglaló arabok.
Piramisépítés (forrás: enlacejudio.com)
Az egyiptomi piramisépítés legjelentősebb alkotásai a Kairótól délre fekvő, gízai síkon felállított Kheopsz, Khephrén és Mükerinosz piramisai. Itt található a Szfinx is, amely Khephrén fáraót ábrázolja, oroszlántesttel.
A három közül a Kheopsz-piramis a legnagyobb, melynek a felhúzását az uralkodó i.e. 2580 körül rendelte el. A munkálatok húsz évig folytak, amely során 2,3 millió kőtömböt kellett a helyére illeszteni. Ezek összesen 6 millió tonnát nyomtak, a munkások így napi 800 tonnányi kőtömbbel járultak hozzá az építkezéshez.
A Gízai Nagy Piramisnak is hívott emlékmű felépítéséhez kőfejtők, kőfaragók, szállítómunkások, építők, ácsok, rézolvasztók, téglavetők és szerszámélezők összehangolt tevékenységére volt szükség. Egy időben körülbelül húszezer munkás dolgozott rajta, 4-5 ezren állandóan, a többiek néhány hónapos váltásokban, amely után visszamentek a falujukba.
Kheopsz fáraó piramisa bekerült az ókori világ hét csodája közé, és ez az egyetlen, amely közülük mindmáig fennmaradt. Az eredeti magassága 146,5 métert ért el, és ezzel több mint 3800 évig a Föld legmagasabb építménye volt. Az 1311-ben felavatott, 160 méteres lincolni székesegyház taszította le a trónról.
A Gízai Nagy Piramis (fotó: smarthistory.com)
A piramisokkal kapcsolatos vélekedéseket sokáig a görög történetíró, Hérodotosz írásai határozták meg. Ő terjesztette el azt a hiedelmet, hogy a piramisokat rabszolgák építették. Hérodotosz sohasem járt Egyiptomban, beszámolóját a korabeli legendákra és történetekre alapozta. Az ő idejében a gízai piramisok már kétezer éve álltak.
De a tévhit rögzüléséhez hollywoodi filmek is hozzájárultak, amelyekben a zsidók rabszolgaként építik a piramisokat (pl. a Tízparancsolat című alkotásban). Ez a narratíva azért kizárt, mert az utolsó piramis régebbi, mint ahogy a zsidók megjelentek Egyiptomban.
A piramisépítő rabszolgák ábrázolása (forrás: pinterest.com)
Egészen a közelmúltig az egyiptomi múltat a nyelvészet és a művészettörténet módszereivel próbálták megfejteni. A fordulópontot Mark Lehner amerikai régész munkája jelentette, aki 1979-től a szfinx feltárását, majd 1984-től a Gízai-fennsík Feltérképezése elnevezésű projektet irányította.
A vezetésével folytatott ásatásoknak köszönthetően kerültek napvilágra azok az épületek, amelyek a piramisépítő munkások lakhelyéül szolgáltak. A városban (amely egészen közel fekszik a piramisokhoz) raktárakat, műhelyeket, pékségeket, kövezett járdákat tártak fel.
Hal- és marhacsontokra is ráleltek, mindkettő drága élelmiszer volt akkoriban. A becslések szerint a Kheopsz-piramis építése során napi 1800 kg-nyi hús került a munkások asztalára (elsősorban kecske, bárány és marha). Az egyiptomiak alapvető tápláléka a kenyér volt, így a nagy mennyiségű húsfogyasztás jól táplált munkaerőre utal.
Ez a kiváló minőségű élelmezés azt bizonyítja, hogy a piramisépítők nem lehettek rabszolgák, hiszen őket nem tartották volna ekkora becsben. Ráadásul a leletek azt mutatják, hogy a munkások jó fizetségért dolgoztak, viszont a rabszolgák természetesen nem kaphattak ellentételezést.
A gízai piramisok manapság, a háttérben Gíza, amely Egyiptom második legnagyobb városa (fotó: sciencefocus.com)
A gízai piramisok közvetlen közelében két temetőt is feltártak. Ezek a piramisépítők sírjai voltak, akik az építkezés során hunytak el. A maradványaik mellett találtak olyan tárgyakat, amelyekre a kor hitrendszere szerint a halottak túlvilági utazásához volt szükség. Ez az odafigyelés is mutatja, hogy szabad emberek (kézművesek és földművesek) feküdtek a sírokban. Rabszolgákat egyébként sem temettek volna olyan helyre, amely ennyire közel van a fáraó nyughelyéhez.
Az építőmunkások eltört, majd beforrt csontjainak az elemzése során megállapították, hogy ugyanazt az orvosi ellátást kapták, mint a kor előkelői. A törött csontot az orvos helyretette, ezután valamilyen ásványi anyaggal, majd mézzel kezelte, és vászonkendőbe csomagolta. Az ókori Egyiptomban a törött csontok gyógyítása nagy szakértelmet és sok időt igényelt, amit egy rabszolga nem kaphatott volna meg.
Amikor a piramisok épültek, a rabszolgák száma még nagyon alacsony volt Egyiptomban. Nem állt rendelkezésre belőlük az építkezésekhez szükséges többtízezres mennyiség. A rabszolgák a háborúk alatt ejtett hadifoglyokból kerültek ki, viszont az Óbirodalom idején az egyiptomiak még ritkán keveredtek háborúkba.
Forrás:Az egyiptomi piramisok (A történelem nagy rejtélyei)Myth debunked: The pyramids were not built by slaves (historyofyesterday.com)Who Built the Pyramids? (harvardmagazine.com)Kik építették a piramisokat? (hirado.hu)10 érdekesség az egyiptomi piramisokról (Múlt-kor)10 érdekesség az egyiptomi piramisokról (cartourmagazin.hu) Borítókép:A gízai piramisok (fotó: 24.hu) A Tévhitoszlatás elérhetősége a Facebookon:https://www.facebook.com/tevhitoszlatas