A pártfőtitkár szívesen anekdotázott angyalföldi (XIII. kerületi) gyökereiről és munkásszármazásáról, ezek elmaradhatatlan összetevői voltak arculatának a hatalom csúcsán töltött három évtized alatt.

Kádár János fiatal korában futballozott a szakszervezeti hátterű, angyalföldi Vasas SC-ben, amelynek 1946-tól az 1951-es letartóztatásáig elnöke volt, és később is a szurkolójuk maradt. Az 1954-es szabadulását és rehabilitálását követően, saját kérésére a kommunista párt (akkor éppen MDP) XIII. kerületi Bizottságának első titkára lett.

Mikor már az ország élén állt, szokásává vált a május elsejei ünnepségek előtt elzarándokolni a XIII. kerületbe, ahol beszédet tartott valamelyik üzemben. Ezzel is igyekezett fenntartani azt a legendát, miszerint az angyalföldi melósok közül emelkedett a hierarchia csúcsára.

Az angyalföldi Láng Gépgyár (fotó: ntf.hu)

Kádár 1912-ben törvénytelen gyermekként, a Magyar Királysághoz tartozó, ám olasz többségű Fiumében (a mai Rijekában) született.

Anyja Csermanek Borbála, egy rangos villában volt szolgálólány, apja, Krezinger János pedig egy honvéd gyalogezred katonájaként szolgált az üdülővárosban. Mivel a szülők nem házasodtak össze, a kisfiú az anyja nevét örökölte. Pusztaszemesi illetőségű apjával mindössze egyszer, 1960-ban (tehát 48 évesen) találkozott.

Borbála rossz élethelyzete miatt Csermanek Jánosról hatéves koráig parasztgazda nevelőszülők gondoskodtak, a Somogy megyei Kapolyon (sorsát emiatt József Attiláéhoz hasonlította, aki Öcsödön szintén nevelőszülőknél volt).

1918 szeptemberében vette újra magához az anyja, aki ekkor mosó- és takarítónőként, később házmesterként dolgozott. Budapesten éltek, változó színhelyeken: először az V. kerületi Városház utca 4. alatt, később a Károly körúton, majd az erzsébetvárosi Dob utca 10-ben és a terézvárosi Jókai téren.

Utóbbi kettőnél, Borbála másik házasságon kívül született fia, Csermanek Jenő is velük lakott, szegénységük mértékét jól jelzi, hogy a féltestvéreknek egy ágyban kellett aludnia.

A gyermek Csermanek János (fotó: bpxv.blog.hu)

Csermanek János a II. világháború után változtatta a nevét Kádár Jánosra. Már 34 éves volt, amikor 1946-ban hozzájutott első saját lakásához, a zuglói Hungária körút 127. szám alatt álló ingatlant utalták ki a számára. Hiába volt a legszűkebb pártvezetés tagja, majd a belügyminiszter, még mindig az anyjával élt.

Utóbbi pozíciójában, 1948 végén kapta meg a rózsadombi Cserje utca 21. című villát. Ennek előző tulajdonosa egy műszaki kereskedés igazgatója, egyben a Független Magyar Demokrata Párt országgyűlési képviselője volt, aki a politikai ellenfeleivel szemben egyre keményebb eszközöket alkalmazó kommunista rezsim elől Londonba emigrált.

Az 1930-as évektől vált a II. kerületi Rózsadomb az elit kedvenc életterévé, előtte az Andrássy út számított a legfelkapottabb lakóhelynek. Ez a helyzet a második világháború után sem változott, a funkcionáriusok igyekeztek korábbi lakásaikat elhagyott vagy elkobzott rózsadombi luxusvillákra cserélni. Mivel a pártvezetők többsége itt lakott, a köznyelv Káderdűlőként emlegette a területet.

Kádár a Rózsadombra is az anyjával költözött, akivel a haláláig (1949. február 2.) rendkívül szoros, de bonyolult kapcsolatban állt. A nő rengeteget gürcölt a két fiáért, ugyanakkor nagyon durván bánt velük. Kádár visszaemlékezése szerint gyerekkorában gyakran verte őket, általában mindenféle indok nélkül.

Az anya-fiú viszony később sem vált ideálissá, hiszen Kádár istentagadásával, kommunistaságával és szolid szerelmi életével egyaránt kiváltotta az anya nemtetszését. Ennek ellenére a mindig fegyelmezett politikus sírógörcsöt kapott anyja temetésén.

Kádárnak ekkor már a féltestvére sem élt, az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) kötelékében szolgáló Csermanek Jenő 1948. május 1-én kilépett egy erkélyre, hogy kitűzzön egy zászlót, ám az leszakadt alatta és szörnyethalt.

Kádár és párja, Tamáska Mária, csak Csermanek Borbála halála után költözött össze, később házasságot kötöttek. Az asszony korábban annak a Róna Ottónak volt a hitvese, aki az illegalitás idején Kádár számára hajlékot biztosított. Tamáska szintén az államvédelem alkalmazásában állt, a „levélcenzúrán” dolgozott kiértékelőként, azaz a felbontott levelek tartalmát kellett ellenőriznie.

Kádár János és Tamáska Mária (fotó: nemzeti.net)

A koncepciós perek Kádárt sem kerülték el, 1951-ben letartóztatták, így a feleségének el kellett hagynia a Rózsadombot. A kőbányai Fokos utcában egyszobás lakásban lakott, 1954-es szabadulását követően ide ment haza a férje.

Mivel azonban Kádárt rehabilitálták és visszatérhetett a politikai vérkeringésbe, nem sokáig maradtak itt kettesben, a XII. kerületi Lékai téren (ma Apor Vilmos tér) kaptak meg egy házat. Az 1956-os forradalom leverése után, amikor Kádár lett az ország első embere, az ingatag biztonsági helyzet miatt rövid ideig a parlamentben laktak, majd a Külügyi Szállóban, a VI. kerületi Munkácsy utcában.

1957 májusában szerezték vissza a Cserje utcai ingatlant, amelyhez 2600 négyszögöles telek tartozott. A házaspár gyermek nélkül, elszigetelten élt, a legközelebbi szomszédjuk Illyés Gyula író volt. A Kádár-villa két szintet és 173 négyzetmétert foglalt el, úszómedencét is tartalmazott, de azt később betemették, mert nem illett a visszafogott vezető imidzséhez.

Amelyet azzal is igyekezett fenntartani, hogy tyúkokat tartott, akiket krumplihéjjal etetett. Ennek ellenére a berendezés nem volt puritán, neobarokk bútorok, Egry József- és Szőnyi István-képek, valamint Kovács Margit-kerámiák díszítették, ezenfelül 4200 kötetes könyvtárat is tartalmazott.

A Cserje utcai Kádár-villa (fotó: szaracen.blogspot.com)

Kádár tehát sohasem lakott Angyalföldön, a tanulmányait sem itt végezte. A négy elemit a belvárosi Cukor utcában, a négy polgárit pedig a VII. kerületi Wesselényi utcában járta ki. 1926-tól szakmát tanult, Izsák Sándornál, a Torpedo írógépek magyarországi főképviselőjénél volt inas. Az Arany János utcai műhelyben a gépek jótállását és karbantartását végezték, de a helyszínre is kiszálltak, ha az ügyfél azt óhajtotta.

Kádár 1929-ben írógépműszerész-segédlevelet szerzett, amely a munkásosztályon belül elitszakmának számított, mindössze 160 hasonló foglalkozású szakember volt az országban. Kádárnak „úri módon” nem olajfoltos kezeslábasban, hanem ingben kellett szerelnie. Mivel ekkor köszöntött be a gazdasági világválság, így csak néhány hónapig kereshette a kenyerét írógépműszerész-segédként, majd a leépítések miatt munkanélkülivé vált.

Egy Torpedo-írógép (fotó: catawiki.com)

A köztudatban élő Kádár-képnek lényeges eleme a munkásszármazás, ám sohasem volt munkapad vagy futószalag mellett végzett gyári munkája, ugyanakkor dolgozott raktárosként, újságkihordóként és kifutófiúként.

Egy sakkverseny megnyeréséért kapott Engels-könyv elolvasása után köteleződött el a marxizmus iránt. 1929-ben csatlakozott a betiltott kommunista mozgalomhoz, innentől a II. világháború végéig hol rendőri felügyelet, hol börtön, hol illegalitás volt az osztályrésze.

Minimális XIII. kerületi szál felmerül ebből az időszakból: 1937-ben a kommunisták utasítására belépett a (legálisan működő) szociáldemokraták VI. kerületi csoportjába. Ehhez a körzethez tartozott Angyalföld egy része is. Kádár a Nyugati pályaudvar-Dózsa György út-Váci út közötti területnek volt a titkára, az irodája egy Csángó utcai vendéglő különtermében volt.

A háború alatt azonban már illegalitásba kényszerült, hiszen ő volt az egyre inkább ellehetetlenülő Kommunisták Magyarországi Pártjának legfontosabb szereplője. Ám paradox módon nem a munkásság, hanem az értelmiség körében sikerült leginkább híveket toboroznia a mozgalom számára.

Az 1945-ös felszabadulást (avagy szovjet megszállást) követően számos jelentős pozíciót töltött be. Az 1956-os szabadságharc alatt Kádárt a szovjetek Moszkvába szállították, ahol rábízták a forradalom leverésének és megtorlásának a levezénylését. Hatalmát a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) élén állva gyakorolta.

Kádár János beszédet mond a Hősök terén 1957. május 1-én (fotó: mult-kor.blog.hu)

A kemény retorziók után a rendszer fokozatosan konszolidálódott, „puha diktatúrává” vált. A Kádár-korszakot reálpolitika jellemezte, igyekezett manőverezni a szovjet vezetőség, a helyi érdekek, valamint a nyugati világ által támasztott elvárások között. A kádári politika jelszava az volt, hogy: „aki nincs ellenünk, az velünk van”.

Az 1960-as évek közepétől jelentős életszínvonal-emelkedés ment végbe (gulyáskommunizmus), viszonylagos élhetősége miatt Magyarország lett a szocialista tömbön belüli „legvidámabb barakk”. Az 1980-as évek elejétől azonban a gazdaság recesszióba süllyedt, az ország eladósodott, Kádár pedig a megromlott egészségi állapota miatt már nem tudta ellátni a feladatát. 1988-ban az MSZMP pártértekezletén leváltották a főtitkári tisztségéről.

1989. április 12-én mindenki megdöbbenésére felszólalt a Központi Bizottság ülésén, ez volt a hírhedt „utolsó beszéde”. Az összefüggéstelen mondatokból némi lelkiismeret-furdalást lehetett kiérezni Nagy Imrének, az 1956-os forradalom miniszterelnökének a kivégzése miatt.

Kádár 1989. július 6-án halt meg, pontosan azon a napon, amikor a Legfelső Bíróság kihirdette Nagy Imre és mártírtársai rehabilitációját.