A futballháborút gyakran hozzák fel a latin-amerikai népek foci iránti szenvedélyének bizonyítékaként, ahol a játék keltette indulatok akár háborúhoz is vezethetnek.
A 20. század elejétől a közép-amerikai Salvadorból tízezrek vándoroltak ki a szomszédos Hondurasba. Ennek az volt az oka, hogy Salvadorban (melyet néhány nagybirtokos család irányított) nagyon kevés földterület maradt a szegényebb gazdák számára. Honduras területe több mint ötször nagyobb, mégis Salvadorban laktak többen (1969-ben 3.7 millióan szemben a hondurasi 2.6 millióval).
A migránsok céltáblái lettek a hondurasi parasztoknak, akik több földet szerettek volna kiharcolni maguknak. 1966-ban megalakult a Hondurasi Gazdálkodók és Állattenyésztők Nemzeti Szövetsége, amely nyomást gyakorolt Oswaldo López elnökre a gazdák ügyének előmozdítása érdekében. A lobbiszervezet tevékenysége szította a hondurasi nacionalizmust a lakosság körében, akik nemzeti büszkeségükben erőszakos cselekményeket követtek el a salvadori bevándorlókkal szemben.
A hondurasi kormány a feszültség enyhítésére, 1969 elején elfogadott egy földreform-törvényt, amely elkobozta a salvadori migránsok földjeit, melyeket hondurasiak között osztottak szét. Ekkor mintegy 300 ezer salvadori élt Hondurasban, akiket mivel megfosztottak a földjeiktől, egy részük kénytelen volt visszatérni Salvadorba, amely súlyos problémát jelentett a túlnépesedett ország számára.
Mindkét ország hatékony propagandatevékenységet folytatott. Hondurasi oldalról a protekcionista, nemzeti termelés érdekében, míg a salvadoriak népirtással vádolták meg a szomszédjukat, ennek megállítására az elit katonai akciót kezdett sürgetni Fidel Sánchez Hernández államfőtől. Hondurast és Salvadort is egy katonatiszt irányította, ráadásul a két ország között szárazföldi és tengeri határviták is voltak.
A két ország földrajzi fekvése, és egymáshoz viszonyított nagysága (forrás: bbc.com)
Ebben a puskaporos hangulatban sorsolták össze a két ország labdarúgó-válogatottját az 1970-es világbajnokság selejtezőjében. A tét az volt, hogy az oda-visszavágós párharc győztese bejut a zónadöntőbe, ahol Haitivel mérkőzhet meg a VB-részvételért. Sem Salvador, sem Honduras nem jutott még ki korábban foci VB-re.
Az első meccset 1969. június 8-án játszották Tegucigalpában, ahol a házigazda Honduras egy utolsó percben szerzett góllal, 1:0-ás győzelmet aratott. A találkozó után egy 18 éves salvadori lány öngyilkosságot követett el, szíven lőtte magát. A fiatal nőt a salvadori média mártírnak állította be, a hondurasiak áldozatának, és bosszút követeltek. A temetését az állami televízió élőben közvetítette, melyen részt vett a salvadori elnök és több miniszter is.
Ezt követte június 15-én a San Salvador-i visszavágó, amelyet Salvador nyert meg 3:0-ra. A salvadoriak a hondurasi zászló helyett egy sárral bekent rongydarabot húztak fel a stadionban, hogy ezzel a szimbolikus gesztussal fejezzék ki a megvetésüket az ellenfél iránt. Mindkét találkozó előtt a szurkolók megtudták, hogy a vendégcsapat melyik hotelben szállt meg, és egész éjszakán át tartó hangoskodással és fenyegetéssel nem hagyták a játékosokat pihenni, így azok kimerülten léptek pályára.
Az akkori szabályok szerint nem a két mérkőzés gólaránya döntött, hanem ha mindkét fél nyert egy meccset, akkor jöhetett egy mindent eldöntő harmadik. Ezt semleges helyszínen, Mexikóban rendezték, június 27-én. A hosszabbításba torkolló találkozót a salvadoriak nyerték 3:2-re.
A salvadori válogatott a párharc harmadik meccse előtt (fotó: bbc.com)
Június 13-án Honduras lezárta határait a salvadori állampolgárok előtt, míg június 26-án Salvador megszakította diplomáciai kapcsolatait Hondurasszal. A két ország között állandósultak a határincidensek, akárcsak a salvadori bevándorlókkal szembeni lincselések.
A konfliktus valószínűségére számítva mindkét kormány igyekezett növelni a haderejét. Mivel az Egyesült Államok fegyverembargója megakadályozta, hogy közvetlenül fegyvereket vásároljanak, olyan alternatív megoldásokhoz nyúltak, mint a második világháborús évjáratú vadászgépek vásárlása magántulajdonosoktól.
A háború végülis 1969. július 14-én tört ki, amikor a salvadori légierő hondurasi célpontokat kezdett bombázni. A salvadori szárazföldi csapatok folyamatosan haladtak előre, már a hondurasi főváros, Tegucigalpa közelében jártak, ám a lendület nem tartott sokáig.
A zord időjárás, a hondurasi polgárok ellenállása és a lőszerhiány kombinációja okozta a megtorpanásukat. A levegőben a hondurasiak teljesítenek jobban, gyorsan megsemmisítették az ellenség légierejének nagy részét. Nicaragua elnöke fegyverekkel segítette Hondurast.
Az Amerikai Államok Szervezete (OAS) július 18-án, négy nappal a háború kitörése után rábírta a feleket, hogy kössenek tűzszünetet, ez két nappal később lépett életbe. A salvadori hadsereg augusztus 2-án vonult ki Hondurasból.
A százórás háború (melyet leginkább futballháborúként ismer a közvélemény) körülbelül 3000 áldozatot követelt, többségük olyan hondurasi civil volt, akik részt vettek a salvadori csapatok előrenyomulása elleni harcokban. Ez volt az utolsó olyan konfliktus, amelyben dugattyús hajtóműves vadászgépeket vetettek be a hadviselő felek.
Bár a futballháború kifejezés ezt sugallja, a két ország közötti harcok nem a VB-selejtezős párharc okozta indulatok miatt robbantak ki, azok legfeljebb csak katalizálták az eseményeket. A mélyben lappangó feszültségek előbb-utóbb mindenképpen katonai összecsapásokhoz vezettek volna.
Az okok sokkal inkább a salvadori bevándorlók nagy számában keresendők, akiket bűnbaknak lehetett kikiáltani a hondurasi gazdák nincstelenségéért. Az is vastagon hozzájárult a helyzet elfajulásához, hogy a két ország élén katonák álltak, akik a belső problémákról el tudták terelni a figyelmet a másik oldal iránti hergeléssel, a nacionalista indulatok szításával, és akiktől amúgy sem állt távol a konfliktusok fegyverekkel történő rendezése.
Hondurasból elmenekült salvadoriak (fotó: bbc.com)
A háború következtében a Hondurasban tartózkodó salvadoriak többségét elüldözték, amely komoly hatást gyakorolt a hondurasi gazdaságra, hiszen a földet szakszerűen megművelő gazdákról volt szó. Ám a kiebrudalt menekülteket otthon sem látták szívesen, nem kaptak segítséget az államtól, ráadásul túlnépesedéssel és rendkívüli szegénységgel kellett szembesülniük. A Honduras és Salvador közötti kereskedelem évtizedekre megszakadt, amely óriási károkat okozott mindkét nemzetgazdaságban.
A két ország csak 1980. október 30-án írta alá a békeszerződést, míg a nemzetközi bíróság 1992-ben tett pontot a határviták végére, amely a vitatott területek többségét Hondurasnak ítélte.
A háború következtében a hadsereg politikai hatalma mindkét országban stabilizálódott. Hondurasban 1981-ig kellett várni, hogy polgári kormány alakuljon. Salvadorban a társadalmi egyenlőtlenségek a radikális baloldali csoportok megerősödéséhez vezettek, majd 1979-ben polgárháború tört ki a kormány és a marxista lázadók között, amely 1992-ig tartott és körülbelül 80 ezer halálos áldozatot követelt.
A futballra visszatérve: Salvador sikeresen vette a Haiti jelentette akadályt is, így kijutott a Mexikóban rendezett, 1970-es világbajnokságra. Itt azonban már nem sok babér termett válogatottjuknak, ugyanis mindhárom csoportmeccsüket simán elvesztették (Belgium 0:3, Mexikó 0:4, Szovjetunió 0:2).
Ryszard Kapuscinski a világjáró lengyel újságíró, aki Hondurasban tartózkodott a háború kipattanásakor, Futballháború című könyvében azt írta: „Mindkét kormány elégedett volt, hiszen több napig Honduras és Salvador foglalta el a világsajtó címlapjait. A harmadik világ kis országainak egyetlen esélye van élénk nemzetközi érdeklődés felkeltésére, ha úgy döntenek, hogy vért ontanak.”
Forrás:Honduras v El Salvador: The football match that kicked off a war (bbc.com)Football War (Wikipedia)Latin America: The Football War (thoughtco.com)The Soccer War (sites.duke.edu) Borítókép:Sports Illustrated A Tévhitoszlatás elérhetősége a Facebookon:https://www.facebook.com/tevhitoszlatas