A Big Brother volt az első magyar valóságshow
2021. november 16. írta: Eperjesi Marcell

A Big Brother volt az első magyar valóságshow

023_big_brother_logo.jpg

2002 ősze mérföldkő volt a magyar televíziózás történetében. A két nagy kereskedelmi csatorna szinte egyszerre indította el valóságshowját, amely műfaj ezután évekig dominálta a hazai tévéspiacot.

Az első reality az amerikai PBS csatornán került a közönség elé. Hét hónapig filmezték a Santa Barbara-i Loud család mindennapjait, akik egy tipikus felső-középosztálybeli família voltak. A felvett anyagot tizenkét egyórás epizódba rendezték, és An American Family címmel vetítették le 1973-ban. A műsor zajos közönségsikert aratott, ugyanakkor komoly etikai aggályokat vetett fel.

A magyar közönség csak a rendszerváltás után, a kábeltévék elterjedésével találkozhatott először valóságshowval. A Music Television által kreált The Real World című produkció volt ilyen szempontból az úttörő, melyet 1992-től sugárzott az amerikai zenei csatorna. Itt egymásnak ismeretlen fiatalokat költöztettek össze több hónapra egy házba.

A műfaj nemzetközi felfutása az ezredforduló környékére tehető, a holland Big Brother 1999-ben, míg az amerikai Survivor 2000-ben indult világhódító útjára. Ezek a formátumok a reality archetípusai, melyeket később számtalan országba adtak el.

Magyarországra némi késéssel érkezett meg, 2002 ősze volt a fordulópont. A két kereskedelmi TV óriás egymásra indította valóságshowját, a TV2 a Big Brothert holland licensz alapján, míg az RTL Klub a saját fejlesztésű Való Világot.

vvlogo_regi2.jpgA Való Világ-lógója

Előbbi szeptember elsején vette kezdetét, míg utóbbi tíz nappal később startolt. A két formátum csak apróságokban tért el egymástól, a lényeget mindkét esetben az alapos casting alapján összeválogatott szereplők valódi vagy gerjesztett konfliktusai jelentették. A nézők pedig kiszavazóshow-k keretében dönthették el, hogy kinek kell távoznia a játékból. 

A két műsor óriási népszerűségre tett szert, eleinte a TV2 vezette a nézettségi listákat, az első évadukat még többen nézték, mint a konkurensét. Jobb marketingstratégiájának köszönhetően a második szériára már az RTL Klub-os megmérettetésre pártolt át a tévézők zöme. Ez megpecsételte a Big Brother sorsát, a második évadukat alig követte valaki, így több széria nem is készült belőle, míg a Való Világ eddig tíz évadot élt meg.

A kezdeti „sima” realityk később számos alműfajt szültek, így indultak útjuknak a túlélőshowk, a kaland-realityk, a társkereső realityk. Azonban a valóságshow-szereplők hírneve, akiket egy rövid időszakban a fél ország ismert, a műsorok végeztével elhalványult.

Még az első szériák győzteseit, Párkányi Évát (Big Brother) és Mészáros Szabolcsot (Való Világ) is elfeledte az emlékezet. Ebből a szempontból talán egyetlen kivétel a VV1 második helyezettjeként végzett, Ózdról elszármazott Majoros Péter „Majka”, aki ma is meghatározó tényező a magyar médiában.

023_parkanyi_eva_bigbrother_fandom_com.jpgPárkányi Éva, a Big Brother első szériájának a győztese (fotó: bigbrother.fandom.com)

Ugyan mindenkinek a Big Brother és a Való Világ ugrik be, mint a magyarországi valóságshowk nyitánya, mégsem ez volt a kezdet. Az előbbieknél mintegy másfél évvel korábban, 2001. május 12-én indította Bár című realityjét a Viasat 3.   

A magyar piacon mindössze 2000. karácsonya óta jelenlévő, ekkoriban még a svéd MTG csoport által tulajdonolt csatorna a nyugati tapasztalatok alapján jó reklámfelületnek gondolt egy ilyen típusú műsort. Illetve ismertségének növekedését is várta tőle, hiszen mindössze 2%-os volt az átlagos nézettségük a 18-49-es célcsoportban, és csak a háztartások 45%-ban voltak elérhetőek.

A svéd Strix Television-től megvásárolt lincensz alapján készült realitybe tizenegy fiatalt, hat nőt és öt férfit költöztettek be, akiknek a többsége Szegedről jött. A feladatuk az volt, hogy üzemeltessék az Andrássy út 36. alatt található Fashion Cafet. A Bár tehát valódi munkát adott a résztvevőknek, miközben együtt éltek egy lakásban, amely az üzlethelyiség felett volt található.

Amíg egyenként küzdöttek az ötmillió forintos fődíjért, csapatban is együtt kellett működniük. Összesen 40 mikrofon és 20 kamera rögzítette a versenyzőkkel történteket, a vezérlőt pedig a ház pincéjében rendezték be. A kávézó tulajdonképpen egy nyitott stúdióként funkcionált, hiszen oda bárki bemehetett, aki találkozni akart a személyzettel.

023_bar3.jpgTibi és Tiger, a Bár két legtovább jutott játékosa (fotó: Index.hu)

Hétköznap félórás összefoglaló készült a nap eseményeiből, szombatonként pedig következett a műfaj elmaradhatatlan kelléke, a párbaj, amelyet élőben közvetítettek. A Viasat weblapján non-stop lehetett követni a történéseket, és ugyan az összesen kétmillió-hatszázezeres letöltés mai szemmel nem tűnik soknak, de ez az időszak még az internet hajnala volt.

A tíz hétig tartó vetélkedésből hetente egy játékos esett ki. A szerdai „plusz-mínusz meetingen” mindenkinek volt egy mínusz és egy plusz szavazata. A legtöbb mínuszt gyűjtött játékos automatikusan a kiesőjelölt székbe került, míg a legtöbb pluszt összeszedő eldönthette, hogy kit küld párbajozni. Ahol már a közönségen múlt, hogy kit kíván a továbbiakban is a műsorban látni és kinek mutat ajtót. Lehetett telefonhívással (58 Ft + áfa), smsben és a csatorna honlapján is szavazni. 

A Bár Novák Péter műsorvezetésével zajlott, mellette még Palotás Petra tűnt fel másodhegedűsként. A főcímzenét a Unique Mi van a nevedben? című száma szolgáltatta, amely ennek hatására slágerré vált.

A 2001. július 21-én lebonyolított döntőt a villányi illetőségű, borászattal foglalkozó Tiger nyerte 71:29 arányban, a műsor alatt barátjává váló Tibivel szemben. A kissé gyorsan beszélő, és a reality során nem kevés alkoholt elfogyasztó győztes később Span címmel műsort kapott a TV2-n. Ám együttműködésük kérészéletű volt, Tiger azóta eltűnt a nyilvánosság elől.

A Bár döntője (forrás: Youtube / firstwhitehawk)

Az első magyar valóságshow sikert hozott a Viasatnak, különösen a kereskedelmileg fontos fiatalok körében hozott jó nézettséget, a csatorna ismertségét pedig egyértelműen feltornászta. Ám a 2008-ban felmelegített Bár 2.0 már csúfosan megbukott, így ezután több évadot nem készítettek belőle.

Forrás:
Örökké a képernyőinken marad – a valóság és a show (nepszava.hu)
Magyar reality show-t indít a Viasat3 (Napi Gazdaság, 2001.05.08.)
Bár – hat évvel a zárás után (origo.hu)
A Viasat3 médiatörténelmet  csinált (24.hu)
                                                  
Borítókép:                               
Big Brother-lógó
 
A Tévhitoszlatás elérhetősége a Facebookon:
https://www.facebook.com/tevhitoszlatas

A bejegyzés trackback címe:

https://tevhitoszlatas.blog.hu/api/trackback/id/tr6616757258

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása