A bankrablók és túszaik közötti irracionális viselkedés okán, egy hetvenes évekbeli svédországi bankrablás örökre beírta magát a pszichológia és a kriminalisztika nagykönyvébe.

1973. augusztus 23-án egy lopás miatt hároméves börtönbüntetését töltő, de eltávozáson lévő 32 éves elítélt, Jan-Erik Olsson belépett Stockholm előkelő negyedének számító Norrmalstorg egyik Kreditbanken-fiókjába. A kabátja alól előhúzott géppisztolyából a mennyezetbe lőtt, majd hangját eltorzítva, amerikai akcentussal felkiáltott: „A buli még csak most kezdődik!” A csendes riasztásra kiszálló rendőrpáros egyik tagját a kezén megsebesítette.

Négy banki alkalmazottat (három nőt és egy férfit) ejtett túszul, és az alábbi követelésekkel állt elő: hárommillió svéd koronát, menekülésre alkalmas autót, golyóálló mellényt, fegyvert és sisakot kért, illetve azt, hogy a kalmari börtönben megismert egykori cellatársát, Clark Olofssont engedjék be hozzá a bankba.

Olofsson országosan ismert bűnöző volt, aki egy rendőrgyilkosságban játszott szerepe miatt töltötte büntetését, és bankrablói múlttal is rendelkezett.

A négy túsz: Birgitta Lundblad, Elisabeth Oldgren, Sven Safstrom és Kristin Enmark (fotó: refresher.sk)

Rövidesen egy kék Ford Mustangot bocsátottak a túszejtő rendelkezésére. Ám Olofssont csak azután engedték be hozzá, miután Olsson mérgesen felhívta Olof Palme miniszterelnököt, és közölte vele, ha nem engedik be volt rabtársát, kivégzi az egyik fogvatartott fiatal nőt.

A bankrablók a bank páncéltermébe parancsolták túszaikat, akikkel igen speciális kapcsolatuk alakult ki. A foglyok keresztnevükön szólították fogvatartóikat, és jobban féltek a rendőröktől, mint tőlük. Különösen Olofsson és Kristin Enmark került közel egymáshoz emberileg, olyannyira, hogy a hatóságokban felmerült a gyanú, hogy a nő esetleg benne lehetett az akcióban. A kibontakozó dráma a címlapokra került, a tévé élőben közvetítette az eseményt.

Clark Olofsson: a stockholmi bankrablásban csak mellékszerepet játszott (fotó: folkbladet.se)

A hangulat egészen családiassá vált, Olsson apró figyelmességekkel nyerte el a foglyok szimpátiáját. Kristin Enmarkra gyapjúdzsekit terített, megnyugtatta, ha rosszat álmodott, és emlékül adott neki egy töltényhüvelyt. Birgitta Lundbladot vigasztalta, amikor az nem tudta elérni a családját telefonon. Elisabeth Oldgrennek, aki klausztrofóbiával küszködött, egy tíz méter hosszú kötélhez rögzítve engedte, hogy a páncéltermen kívül is sétálhasson.

A hatóságok egy kémlelőnyílást fúrtak a páncélterem falába, hogy a túszdráma eseményeit követni tudják. Olsson rálőtt erre a lyukra, amely következtében egy rendőr megsérült a szemén. Így összességében két egyenruhás sebesült volt a mérlege a végül öt és fél napig elhúzódó bűnügynek.

A patthelyzet augusztus 28-án éjjel, 131 óra után zárult le, miután a rendőrség könnygázt engedett a páncélterembe, így Olssonék kénytelenek voltak megadni magukat. A rendőrök felszólították a túszokat, hogy ők jöjjenek ki először, ám erre a négy fogoly nem volt hajlandó, mert attól tartottak, hogy a távozásuk után lelőnék a gyanúsítottakat.

Az ajtóban a túszok és fogvatartóik átkarolták és megpuszilták egymást, illetve kezet ráztak. Amikor megbilincselték a fegyvereseket, a túszok kérték, hogy ne bántsák őket, mert nem ártottak nekik. Végül a két csoport abban maradt, hogy még találkoznak.

Jan-Erik Olsson a letartóztatása után (fotó: hurriyetdailynews.com)

Miután a bankrablók visszatértek a börtönbe, a túszok többször meglátogatták egykori elrablóikat, a pszichiátereiknek pedig arról számoltak be, hogy egyáltalán nem gyűlölik a két túszejtőt.

A két bűnöző későbbi sorsa ellentétesen alakult, de a városi legendákkal ellentétben egyikük sem vette feleségül a három női túsz egyikét.

Olssont 10 év börtönre ítélték, 1980-ban szabadult, azóta nem került újra rács mögé. Odabent számos levelet kapott „rajongóitól”, egyik levelezőpartnerét el is jegyezte, de házasságot már egy thai nővel kötött.

Élt Thaiföldön, itt egy szupermarketet üzemeltett, később visszatért Svédországba, ahol egy autójavító műhelyt működtetett. Olsson megbánást tanúsított, nyilvánosan elnézést kért a norrmalstorgi túszdráma miatt. 2009-ben kiadta önéletrajzi könyvét, Stockholm-szindróma címmel. Jelenleg nyugdíjas.

Jan-Erik Olsson idős korában (fotó: alchetron.com)

Olofssont egy fellebbviteli bíróság a stockholmi bankrablásban felmentette, mert elfogadták azt az érvelését, hogy a túszokat védte, s Olsson akcióját tudatosan próbálta ellehetetleníteni. 1975-ben szabadult, miután letöltötte a korábbi büntetéseit. Nem sokat teketóriázott, néhány héttel később kirabolt egy koppenhágai bankot.

Azóta gyakorlatilag ki- és bejár a büntetésvégrehajtási intézményekbe, számos alkalommal ítélték el fegyveres rablásért és kábítószerkereskedelemért. Eddigi élete során többet töltött börtönben, mint szabadlábon. Legutóbb 2018-ban szabadult, 71 éves volt ekkor. 1976-ban a Kumla börtönben feleségül vett egy Marijke Demuynck nevezetű belga nőt, akit szökevényként ismert meg egy vonaton, de azóta már elvált tőle.

Az 1973-as túszdráma széleskörű tudományos érdeklődést váltott ki. A jelenség leírására Nils Bejerot kriminológus találta ki a Stockholm-szindróma kifejezést.  Ez olyankor léphet fel, amikor a fogvatartó agresszív viselkedését időnként gyengédség váltja fel, ami legtöbbször csak felületes kedvesség, azonban a jó szóra kiéhezett áldozat ezt túlértékeli. Az elszigeteltség is közrejátszik a gondolkodás eltorzulásában, illetve a helyzet reménytelensége.

A családon belüli erőszak áldozataira is használjuk, akik azért tűrik a napi fizikai és lelki agressziót, és tartanak ki bántalmazójuk mellett, mert a körülményeik nem teszik lehetővé a változtatást. Így kiszolgáltatott helyzetükben minden emberi gesztust ragaszkodással hálálnak meg.