A tűző napsütéstől kiválóan védő termék egy olyan ország hírnevét öregbíti, amely egyáltalán nem vesz részt az előállításában.

A panamakalap egy hagyományos karimájú szalmakalap, amelyet a toquilla pálma levélnyeléből készítenek. Ezt felhasogatják, és ezekből a vékony szalag formájú részekből fonják meg a kalapot. A munkálat előtt eltávolítják belőle a növény fotoszintézisében szerepet játszó zöld színt.

A kizárólag Ecuador trópusi partjainál megtalálható toquillát mindössze havi öt napig érdemes begyűjteni, mégpedig a Hold utolsó negyedében, amikor a pálma rostjai kevesebb vizet tartalmaznak. Így az anyag könnyebb, ezzel együtt a fonása is az.

A toquilla pálma levélnyele (fotó: ich.unesco.org)

A kalap fonása során előbb a tetejét készítik el, aztán óvatosan a többi részt, vigyázva arra, hogy a szálak finoman simuljanak egymáshoz. A szálakat egymással derékszögben keresztezik és a tartósság érdekében összefűzik, a széleket pedig eldolgozzák.

A kalapok általában a natúr, világos színek különböző árnyalataiban kaphatóak. Könnyűek, légáteresztőek, trópusi és tengerparti viseletként hordják, ugyanis remekül védenek a káros UV-sugaraktól. A kalapok összehajthatóak, illetve feltekerhetőek, amely arra szolgál, hogy megkönnyítse az utazást.

A panamakalap ősi eredetű, Ecuador partjainál találtak olyan hatezer éve készült kerámiafigurákat, amelyeken hasonló fejfedőt viseltek. A spanyol hódítók 1526-ban érkeztek Ecuadorba, és első reakciójukként megrettentek a kalapok vékony, áttetsző anyagától, azt hitték vámpírok bőréből készítették őket.

Az Ecuadorban szőtt szalmakalapokat a 19. század elejétől kezdték exportálni. Mint a legtöbb dél-amerikai árut, először a térség nyüzsgő kereskedelmi központjába, Panamába szállították. Onnan pedig tovább Amerika többi részébe, Ázsiába és Európába. Mivel a hajók Panamából érkeztek a távoli helyekre, ezért a rajtuk lévő kalapokat összekapcsolták ezzel az országgal.

Az 1848-ban indult kaliforniai aranyláz idején, vasúti közlekedés híján, sok amerikai (USA-beli) kalandor Panamán keresztül átkelve hajózott a keleti parttól a nyugatira. Ugyanis itt választotta el a legkeskenyebb szárazföld az Atlanti- és a Csendes-óceánt az egész amerikai kontinensen. Mivel az utazóknak kalapra volt szükségük a nagy trópusi hőség ellen, az itt vásárolt fejfedők is az árucikk panamai származását sejtették.

Végérvényesen 1906-ban forrt össze a termék Panamával, amikor a Panama-csatorna építésének munkálatait megtekintő Theodore Roosevelt amerikai elnököt is lencsevégre kapták egy panamakalapban. Mivel a munkások alapfelszereléséhez tartozott, az elnök is szívesen pózolt benne, amellyel még a korábbinál is ismertebbé tette ezt a praktikus viseletet.

Theodore Roosevelt egy panamakalappal integet (fotó: magnoliapanama.com)

A panamakalapokat főként Cuenca városában állítják elő, de a legszebb és legdrágább darabok Montecristiből származnak. Utóbbiak olyannyira kézműves termékek, hogy évente mindössze párezer darab készül belőlük.

A panamakalap minőségét az határozza meg, hogy egy négyzethüvelykben (2,54 cm2) hány szál keresztezi egymást (egy kereszteződést carerrának neveznek). Ez a szám a legjobb minőségű kalapok esetében akár 3000 carerra is lehet.

Simon Espinal ecuadori kalapfonó, akit mestersége legjobbjai között tartanak számon, világrekordot állított fel 2014-ben egy négyzethüvelykenként négyezer carerrás panamakalappal. Ennek a megmunkálása nyolc hónapig tartott a mester számára.

Simon Espinal munka közben (fotó: npr.org)

A panamakalapot természetesen gyakran hamisítják, az eredeti tetején van egy kör alakú rózsa, a belsejében pedig egy szintén kör alakú, barna színű Made in Ecuador feliratú pecsét. A legexkluzívabb darabok a készítő aláírásával is rendelkeznek. Az eredeti panamakalapnál az összefűzött szalmaszálak között szinte semmilyen hézagot nem szabad látni.

Ezeket az aprólékosan, kézzel szőtt kalapokat az ország jelképének és nemzeti kincsének tekintik Ecuadorban. 2012-ben a panamakalap szövésének művészete felkerült az UNESCO szellemi kulturális örökségek listájára. A dokumentum azonban nem a közkeletű nevén említi, hanem ecuadori toquilla szalmakalapnak.