A szusi jelentése: nyers hal
2022. június 07. írta: Eperjesi Marcell

A szusi jelentése: nyers hal

059_szusi_livejapan_com.jpgA japán konyha zászlóshajója ezerféleképpen elkészíthető, mégis a legtöbben nyers tengeri ételekre asszociálnak vele kapcsolatban.

A szusi története az i.e. 2. századig nyúlik vissza, ráadásul a keletkezése nem is Japánhoz, hanem Kínához kötődik. Itt azt az eljárást dolgozták ki a halak tartósítására, hogy besózták és rizs közé helyezték, majd kövekkel összepréselték. Ezt az állagot fahordóban tárolták, az erjedésnek induló „rizságy” pedig lehetővé tette, hogy a hal hosszú ideig ehető maradjon. A rizst nem ették meg a hal tálalásakor, hanem egyszerűen kidobták.

A technológia Kína egész területén elterjedt, majd a 13-14. században átkerült Japánba is, ahol a rizsecet használatának köszönhetően az erjesztési idő a korábbi több hónapról fokozatosan lerövidült. Később a rizst már nem távolították el, hanem a hallal együtt fogyasztották.

A hosszas erjedési folyamat alakította ki a jellegzetes umami ízt, ami a japán kultúrában az ötödik alapízt jelöli, az édes, a sós, a savanyú és a keserű mellett.

Tokió (akkoriban még Edo) már a 18-19. század fordulóján is sűrűn lakott város volt, és gyakoriak voltak a tűzvészek. Az állandó újjáépítések sok munkást igényeltek, így szükségessé vált a nagy tömegek gyors étkeztetése. Egy bizonyos Hanaya Yohei nevű japán fiatalember teljesen megreformálta a szusikészítést, a halat a rizsbe burkolása helyett egy hosszúkás, téglalap alakúra formált rizshalmaz tetejére tette.

A szusit utcai standoknál kezdték árusítani, amelyet az emberek útközben fogyasztottak. Ezek első fajtái még háromszor nagyobbak voltak, mint a mai szeletek, az adagok mérete az idő előrehaladtával egyre csökkent. A második világháború után a szusistandokat bezárták, ezután már zárt terekben, higiénikusabb körülmények között (éttermekben) fogyasztották.

059_szusi_etterem_pinterest_com.jpgSzusi étterem Japánban (fotó: pinterest.com)

A szusi a nyugati gasztrokultúrában is népszerűvé vált, bár még ma is sokan idegenkednek tőle, amelyet a nyers haltól való irtózás vált ki. Pedig nem minden szusiban található halat vagy tengeri herkentyűt szolgálnak fel nyersen, a rákot, a garnélát a polipot és az angolnát például megfőzik, mielőtt belekevernék a szusiba. És nem minden feltét tengeri eredetű, különböző húsokkal és zöldségekkel is elkészíthető.

A közhiedelemmel ellentétben a szusi nem nyers halat jelent, hanem savanyú rizst, az utóbbi az egyetlen „kötelező” összetevője.

A szusi hozzávalói:

- Szusirizs: rövidszemű, rendkívül tapadós japán rizs, amit rizsecettel, cukorral és sóval ízesítenek. Időnként még egy kis szakéval is megöntözik, hogy fokozzák az ízét.

- Töltelékek és feltétek:

  • hal (lazac, tonhal, fekete sügér, makréla)
  • tenger gyümölcsei (rák, kagyló, polip, tintahal, tengerisün, halikra)
  • nyers és tartósított zöldségek (daikon retek, avokádó, uborka, szójabab, spárga, jamgyökér)
  • majonéz, tofu, fürjtojás, gyömbér, tamagojaki (japán omlett)
  • húsok: grillezett liba vagy kacsamáj, esetleg rántott hús (a nyugati világban)

Nori: algalap, amely fekete színű, tengeri moszat. Ebbe tekerik a szusit.

Szószok: szójaszósz, vaszabi

A szusinak két fő típusa van: a makizusi és a nigirizusi. A makizusi henger alakú, készítésekor a rizst és a tölteléket noriba tekerik, a tekercset pedig hat-nyolc szeletre vágják fel. A nigirizusi esetében pedig a kézzel formált rizsgombócra helyezik a feltétet.

059_makizushi_es_nigrizushi_sitkasalmonshares_com.jpgElőrébb a makizusi, hátrébb a nigirizusi (fotó: sitkasalmonshares.com)

A szusit teljesen elfogadott kézzel enni. Japánban hagyományosan zöld teával, azaz agarival szolgálják fel. A szusi mellé gyakran garit, vagyis tartósított gyömbérszeleteket tálalnak, az emésztés segítésére és a száj tisztítására.

A szusit sokan „ehető művészetként” definiálják, amelynek ugyanolyan kellemesnek kell lennie a szemnek és az orrnak, mint az ízlelőbimbóknak.

Forrás:
Apró rizses tekercsek: a szusi története (Origo / Táfelspicc)
An Illustrated History of Sushi (firstwefeast.com)
A tökéletes japán falat: a sushi (blog.foodpanda.hu)
Sushi Definition (snopes.com)
 
Borítókép:
livejapan.com
 
A Tévhitoszlatás elérhetősége a Facebookon:
https://www.facebook.com/tevhitoszlatas

A bejegyzés trackback címe:

https://tevhitoszlatas.blog.hu/api/trackback/id/tr9517850283

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2022.06.07. 19:27:28

Az európai kultúrában ez erősen idegen és ha eszik, akkor inkább csak valamiféle ilyen - olyan különleges vagyok és szeretem - okból. Felesleges a valóságtól ellenkező győzködés.... ezek nekünk nem finomak.

A szaké is .... húúúúuuu ... brüüüüü ... kiráz tőle a hideg

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2022.06.07. 20:14:31

Én imádtam a sushit de egy ideje úgy elrontátták a legtöbb helyen, hogy többé nem kértem.

eßemfaßom meg áll 2022.06.07. 21:16:18

@TanNé: Ritkán értek veled egyet, ez egy ilyen alkalom.

zvuf 2022.06.07. 21:52:09

@TanNé: Szerintem senki nem akar téged győzködni.
Ettől függetlenül, nekünk pedig finomak.

gergerg 2022.06.07. 23:18:39

@TanNé: Miből gondolod, hogy senkinek sem ízlik Európában, csak azért, mert neked nem ízlik? Te vagy az az ezer ember, akit mindig felhívnak a közvélemérenykutatók? :D
Európában is van egyébként több népnél valamilyen nyers tengeri hal / tenger gyümölcse. Nálunk nyers hal tenger híján nincs, de van nyers és füstölt hús.

Burgermeister 2022.06.08. 06:05:01

Egyszer ettem, koszi eleg volt belole, rizsmergezes az egesz.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2022.06.08. 10:48:03

@zvuf:

Attól tartok, hogy általánosságban nem mondasz igazat. A humánetológiai megfigyeléseim szerint ... ha valami finom, azt akkor csak az emberek megtanulják és otthon készítik el maguknak és megeszik szépen csendben és senkinek sem dicsekednek vele, hogy te ma milyen finom krumplis tésztát, vagy káposztás kockát ettem.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2022.06.08. 11:10:14

Sok valóban finom dolog átment és sajátos magyar értelmezésben a magyar konyhába is.

pölö:

Teljesen más a mi bolonyai, vagy milánói spagettink, mint a jellemző olasz. Menzán is készítik, nem csak otthon.

Kínai csirkés .... ez is átment az otthoni konyhákba és menzákba is és kissé más ízesítéssel. A kislányunk egyik kedvence, de a nem a Kanai éttermekben kapható, hanem a Tati által elkészített.

A susik nem mentek át egy ilyen honosítási folyamaton és szerintem nem is fognak. Közegészségügyileg sem ajánlott annyira a nyers hal fogyasztás ... a magyar ember inkább eleve beáztatja fokhagymás tejbe, hogy a halszaga elmenjen.

gergerg 2022.06.09. 00:28:21

@TanNé: Köszi, de felesleges. Tudom, melyik érvelési hibát követted el.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2022.06.09. 15:58:40

Felénk szokott lenni leves is hozzá, alapból egy üreslé, valami fehér lisztszerűséggel (nyilván nem az, csaknem tudom mi...) és abba aprítanak bikacsök-hagymát, meg valami pertezselyem-szerűséget.
Én szeretem a zsuzsit, de csak az alap kaját, az ilyen polip meg tintahal, stb már nem gyerebe. :-)
Volt régebben egy index cikk, a magyaros zsuzsiról: kolbász, szalámi, lilahagyma, szalonka, powerpityu, így is lehet. :D

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2022.06.13. 06:43:54

Szalmazsák érvelési hibád volt.
Te állítottál valamit, amit én meg nem.
Tehát magaddal vitáztál.

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2022.06.13. 09:15:46

@TanNé: engem a barackpálinkától is a hányinger kerülget. És elég csak rágondolnom.
Ugyanez igaz a pacalra is
A jó "európai" sushit viszont szeretem.
A nyers halas verziótól csak azért tartok, mert elég könnyű parazitákat szerezni általa

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2022.06.14. 13:23:39

@Le a spammerekkel:

Ez így normális ... eltérőek vagyunk. Amit írtam attól még nagy általánosságban igaz, hogy nem mindig és mindenkire az.

Jómagam például alapvetően utálom a hal ételeket, mert ritkán tudják finoman elkészíteni ... de attól függetlenül, ettem már nagyon sok finom halételt is ... Egyszer egy olasz tengerparti közepes, vagy kissé jobb (4 csillag) szállodában (Jesoló) a feleségem ette és belekóstolgattam és ott minden halétel finom volt ... Itthon már soknak a szagát sem bírom ...

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.08.09. 12:09:30

@TanNé: tévedés. Angliában még az élelmiszerüzletek saját márkás termékei közt is megtalálható a szushi. Gondolom, el lehet adni .

De, az európai kultúrában is ismert a nyershal fogyasztás. Ruszli?

A magyar halfogyasztási szokások nem jellemzőek az egész kontinensre, amit te tapasztalsz, nem általánosítható.
A magyarok például reménytelenül kevés halat fogyasztanak.
süti beállítások módosítása