Az egyik legismertebb magyar filmrendező munkásságának védjegye a fekete-fehérben ábrázolt lepusztult környezet, ahol állandóan esik az eső.

Tarr Béla igazi színházi családba született 1955-ben, apja díszlettervezőként, anyja pedig a Madách Színház súgójaként lett elismert. Még tizenévesként kezdett el amatőr dokumentumfilmeket forgatni.

A gimnázium után két évig hajógyári munkásként dolgozott, majd a Balázs Béla Stúdió segítségével, mindössze 22 évesen forgatta le első játékfilmjét, a Családi tűzfészeket. A Mannheimi Filmfesztiválon aratott sikerét nem hagyhatták figyelmen kívül a szakma irányítói, ezért felvették a Színházi- és Filmművészeti Főiskolára, ahol 1981-ben végzett.

A nyolcvanas évek közepén, a Kárhozat című munkájával talált rá a mindenfajta illúziót és reményt nélkülöző stílusára. Legismertebb műve az öt évig forgatott, 421 perces Sátántangó, amelyről olyan világhírű filmesek beszéltek elragadtatással, mint Martin Scorsese, Brad Pitt, Gus Van Sant, Isabelle Huppert vagy Juliette Binoche.

2007-ben A londoni férfi című alkotása bekerült a cannes-i versenyprogramba, míg 2011-ben A torinói lóval elnyerte az Ezüst Medve-díjat a Berlini Filmfesztiválon. Tarrnak ez volt az utolsó filmje, a rendezéstől visszavonult, mivel úgy érezte, hogy a mozi nyelvén már mindent elmondott.

Azonban aktív maradt, sok helyen tanított, például Kínában, Amerikában vagy Franciaországban, viszont érdekes módon a budapesti Színművészetire sohasem hívták. Szarajevóban filmiskolát működtetett, ezen kívül interaktív kiállításokat rendezett. Manapság egy olyan összművészeti forma érdekli, ahol a színház, az élőzene, a mozgókép, a kiállítás együtt van jelen, ebben szeretne alkotni a jövőben.

Pogány Judit és Koltai Róbert a Panelkapcsolat című filmben (fotó: mafab.hu)

Tarr mindössze kilenc nagyjátékfilmet eredményező rendezői munkásságát, két jól elkülöníthető korszakra bonthatjuk. Pályája elején a társadalmi igazságtalanságok miatt érzett düh hajtotta, az ún. budapesti iskolára jellemző műveket alkotott.

Ez a stílus a hetvenes évek elejétől hódított a magyar filmművészetben, és a történetek hiteles, szociológiai ábrázolása iránti igény hívta életre. A szereplők általában amatőrök, és gyakorlatilag a saját életük eseményeit játsszák el, javarészt improvizált dialógusokkal.  

Az első korszak filmjei:

• Családi tűzfészek (1977)
• Szabadgyalog (1981)
• Panelkapcsolat (1982) 

Második alkotói periódusában a korábbi, dokumentarista megközelítést egy univerzális nézőpont váltotta fel. Filmjei lepusztult tájakon játszódtak, a lassú és nagyon hosszú snittek váltak meghatározóvá, az általános nihilt akarta megmutatni. A cselekmény szinte lényegtelenné vált, hiszen maga a környezet, a miliő volt a valódi történet.

Alkotásai a karakterek belső világát voltak hivatottak kivetíteni. Az ismétlődő, monoton tevékenységeik által fejeződött ki a szereplők létállapota, akik nagyon ritkán, és akkor is csak néhány szóban kommunikáltak egymással. „A történetek mindig a leépülés történetei” – hangzik el a Kárhozatban, amely tulajdonképpen Tarr rendezői ars poeticája.

Ebben a korszakban állandó szerzőtársakkal dolgozott: a filmek Krasznahorkai László könyveiből készültek, melyekhez Víg Mihály komponálta a zenét, míg Hranitzky Ágnes vágta azokat (aki egyébként Tarr felesége).

A második korszak filmjei:

• Kárhozat (1988)
• Sátántangó (1994)
• Werckmeister harmóniák (2000)
• A londoni férfi (2007)
• A torinói ló (2011) 

Tarr Béla  (fotó: origo.hu)

Az 1984-es Őszi almanach című kamaradrámája azonban kilóg az életműből. A fenti periódusok egyikébe sem beilleszthető, a két korszak között átmenetet képez. Illetve olyan szempontból is kivételes, hogy ez Tarr Béla két színes filmje közül az egyik, a másik a Szabadgyalog.

A rendező kék, piros, sárga és zöld lámpákkal bevilágított stilizált világot alkotott. A cselekmény színhelye egy tágas, nagypolgári lakás, ahol öt ember lakik együtt kényszerűen. Mindannyian az idős anya (Temessy Hédi) vagyonához és ingatlanához szeretnének hozzájutni.

A szükségszerű összezártságban mindenki kidolgozza saját túlélési stratégiáját, és a másik rovására próbálja meg érvényesíteni érdekeit. Egymással folytatott játszmáik hazugságokra, zsarolásra, megfélemlítésre, olykor fizikai erőszakra épülnek.