A középkorban a férjek erényövet helyeztek a feleségeikre
2022. október 04. írta: Eperjesi Marcell

A középkorban a férjek erényövet helyeztek a feleségeikre

072_elkepzelt_erenyov_cvltnation_com.jpg

Manapság viccek, illetve humoros film- és színpadi jelenetek idézik fel az erényövvel felszerelt asszonyok megpróbáltatásait, melyekben egy letűnt, barbár kor emléke elevenedik meg.

A közhiedelem szerint az erényövet a középkori lovagok használták, hogy a csatába, keresztes háborúba, zarándoklatra induló harcosok biztosítsák feleségeik hűségét. Eszerint a férjek fémből készített rácsot helyeztek hitvesük csípőjére és lábára, így az eszköz ellehetetlenítette az esetleges örömszerzést.

Az 5-15. század között az erényöv kifejezés (latinul: cingulum castitatis) egy széles körben elterjedt teológiai fogalom volt. A jelentése azonban nem tartalmazott szexuális töltetet, hanem átvitt értelemben, hasonlatként használták az erkölcsi tisztaságra, a szeplőtelenségre és a szűziességre.

A középkori erotikus történetek szerzői (pl. Chaucer, Boccaccio vagy Rabelais) a műveikben egyáltalán nem említenek a ma erényövként ismert szerkezetet. Pedig a korabeli emberek mindennapi szexualitását, féltékenységét és csalárdságait vetették papírra meglehetősen gúnyos hangnemben.

Az erényöv első ábrázolása egy 1405-ben kiadott kódexben, a Bellifortisban található, tehát jóval a lovagok fénykora után. Ebben megjelenik egy vasnadrág illusztrációja, melyet elölről lehetett bezárni. A szerző, Konrad Kyeser az alábbi kommentárt fűzte hozzá: „lakatot a négylábúakra, kötényt a firenzei asszonyokra”. Az író tehát ironizált, az öv durva és elnagyolt ábrázolása pedig arra utal, hogy Kyeser sohasem látott ilyen találmányt.

072_bellifortis_erenyov_wikipedia.jpgAz erényöv első ábrázolása, a Bellifortisban (forrás: Wikipedia)

A 16. század derekán, a francia udvarban élt Brantôme az arisztokrácia szabados erkölcseiről számolt be az emlékirataiban, ebben elmesélt egy rövid történetet egy firenzei kereskedőről. Az illető erényöveket árult Párizsban, azonban a felháborodott nemesek elkergették a környékről.

Brantôme nem hagyott kétséget afelől, hogy csak tréfált, hiszen a vasárus elmeneküléséről így vonta le a konklúziót: „Jó is, hogy így tett, hiszen a fél világot kipusztították volna ezek az ember testére rakott fékek, zárak, pántok, a szaporodás e gyalázatos és undorító akadályai.”

Ezt követően közel 150 évig sehol sem említenek erényövet a francia irodalomban, de utána is csak a már megszokott, elbűvölő asszonyok-megnyerő csábítók-féltékeny férjek háromszögének történeteiben találkozhatunk vele, mint a nevetségesség egyik szimbólumával.

Voltaire A zár című művében (1716) járta körül a témát, ahol az Alvilág ura az őt gyakran felszarvazó feleségét erényövvel igyekszik rávenni a hűségre. A környezet és a szürreális alakok azonban itt is egyértelműen jelzik, hogy a történetet nem a valóságból merítette a szerző.

072_erenyov_kinyitasa_cvitnation_com.jpgApró festmény egy férfiről, aki kinyitja egy nő erényövet (fotó: cvitnation.com)

A 18. század közepétől, a felvilágosodás korában megjelentek az első lexikonok és enciklopédiák, melyeknek a tudás összefoglalása és jól áttekinthető elrendezése volt a célja. A középkor kultúráját a szerzők gyanakvással, elutasítással kezelték, a periódust pedig „sötét korszaknak” bélyegezték.

Ezekben a középkort elítélő értékelésekben jelent meg az erényöv mítosza. Itt már elvesztette teológiai vagy irodalmi szimbólumként való használatát, s helyébe a máig a köztudatban élő kép lépett: a feleség hűségét kikényszerítő szerkezeté, amely a barbárság és a női alávetettség emblémája lett.

Johann Zedler lexikona (1731) volt az első, amely az erényövet felvette címszavai közé. Ő azonban még kritikával szemlélte a tárgyat: “Olyan öv ez, amelyet hűtlen asszonyokra csatoltak, megakadályozván, hogy más férfiakkal feküdjenek össze. Kétséges azonban, hogy az öv kellő biztonságot nyújt-e, hiszen az asszonyok testhelyzetük megváltoztatásával könnyen kijátszhatják e szándékot.”

Diderot és d’Alambert meghatározó jelentőségű enciklopédiájában (1751) már nyoma sincs a kételynek, ráadásul széles körű használatról beszél: “…egy olyan ajándék, amelyet a féltékeny férj ad a nászéjszakát követő napon a feleségnek.”

Johann Georg Krünitz lexikonja (1786) szintén fenntartások nélkül írt róla, az erényövet a 14-15. század fordulójának Itáliájából eredeztette: “Itáliában egy bizonyos tisztasági zárat használnak, amely véleményük szerint biztosítja az asszonyi erényt.”

072_diderot_enciklopediaja_wikipedia.jpgDiderot enciklopédiája: az első mű, amely kétely nélkül elfogadta az erényövet (forrás: Wikipedia)

A 19. században már tényleg gyártottak erényöveket, de egészen más célból. Az iparosodással nők tömegei álltak munkába, közülük sokan egyedül költöztek a falvakból a nagyvárosokba. Angliában és Franciaországban ezért olyan önvédelmi szerkezeteket dobtak piacra, amelyek megvédték őket a nemi erőszaktól. A termékeket divatlapok katalógusaiból lehetett kiválasztani.

A másik felhasználási módja is elüt a közismerttől. A viktoriánus, nyárspolgári erkölcs a maszturbációt a testi és lelki betegségekhez vezető tevékenységnek ítélte, s ezért sok szülő és orvos indokoltnak látta, ha fellép ellene. Így az erényöv a 20. század elejéig az önkielégítés meggátolására (is) szolgáló eszköz volt a kamasz fiúk és lányok számára.

072_antimaszturbacios_szerkezet_pinterest_com.jpgAnti-maszturbációs szerkezetekről készült rajzok (forrás: pinterest.com)

Szintén a 19. században tűntek fel Európa múzeumaiban a középkorra vagy a reneszánsz idejére datált erényövek. A közönség számára ezzel kézzelfogható valósággá vált az a tárgy, amely a különféle írásos szövegeknek hála már széles körben ismert volt.

Mára kiderült, hogy a múzeumok kiállított erényövei hamisítványok. Az intézmények hanyag eljárása azért meglepő, mert mikroszkópos anyagtani vizsgálattal könnyen meg lehetett volna állapítani az elkészítés évszázadát. Csak az utóbbi 1-2 évtizedben vetették analízis alá őket, így csak nagyjából az ezredforduló környékén dőlt meg a középkori erényövek mítosza.

A középkori eszközöknek beállított tárgyakat minden bizonnyal a 19. században gyártották Németországban, hogy kielégítsék a gyűjtők igényeit. Ezeknek a kemény fémtárgyaknak az ágyékon hordása egyébként napok alatt mély és elfertőződő hámsérüléseket, ezzel összefüggésben pedig vérmérgezést és halált eredményezett volna.

Az erényövek másodvirágzása a XX-XXI. századi szexiparnak köszönhető, amely a legkülönbözőbb változatokban forgalmazza őket. Paradox módon ezek az eszközök a szexuális élet fellendítését, és nem a megakadályozását szolgálják.

Az erényöv históriája az elmúlt évszázadok történetírásának torzításokkal, hamisításokkal és visszavetítésekkel gazdag láncolata. Amely leginkább arról szól, hogy a modern ember a felvilágosodástól kezdve hogyan akarta szemlélni a középkor és a reneszánsz kultúráját.

Forrás:
A középkorban egyes urak erényövet helyeztek az asszonyaikra (Hahner Péter: 100 történelmi tévhit)
Mire való az erényöv? (John Lloyd-John Mitchinson: Tévhitek a nagyvilágból)
Mítosz és valóság – Az erényöv titkos történetei (semmelweismuseum.hu)
Mi volt az erényöv-legenda mögött? (szeretlekmagyarorszag.hu)
A sosem volt erényöv nyomában (Múlt-kor)
 
Borítókép:
Egy hamisítvány középkori erényöv (fotó: cvitnation.com)
 
A Tévhitoszlatás elérhetősége a Facebookon:
https://www.facebook.com/tevhitoszlatas

A bejegyzés trackback címe:

https://tevhitoszlatas.blog.hu/api/trackback/id/tr7717946166

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2022.10.05. 09:29:22

A női hűség biztosítására Fekete-Afrikában és a muzulmán országokban erényöv helyett már régóta alkalmazzák a nők körülmetélését, mely név sajnos félrevezető, gusztustalan eufemizmus: a férfi körülmetéléssel ellentétben nem a csikló előbőrét távolítják el, hanem magát a csiklót metszik ki.

Európába bevándorolt muzulmánok körében is dívik ez a brutális csonkítás, és már az is haladásnak tekinthető, ha legalább kórházban, steril körülmények között végzik.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2022.10.05. 09:33:38

Javaslom az e gyakorlatot folytató szülőknek, hogy hasonló módon végeztessék a fiaik körülmetélését is: tőből vágják le a fiaik péniszét. Így remélhetően előbb-utóbb kihalnak az e brutális szokást folytatók.
süti beállítások módosítása