Akik a nyolcvanas években már követték a sportvilág eseményeit, azokban élénken él a színesbőrű futókkal egyetlen fehérként megküzdő magyar sprinter képe.

A szekszárdi születésű Kovács Attila meglehetősen későn, mindössze 18 évesen kezdett el egyesületben atletizálni, miután felfedezték egy középiskolai versenyen, melyet különösebb rákészülés nélkül nyert meg.

Innentől a helyi klub edzéseit látogatta, eredményesen, hiszen három évvel később, 1981-ben már magyar bajnok 100 méteren. Ezután kissé megtorpan a karrierív, csak a 4x100-as váltó tartalékjának viszik ki az 1983-as, első ízben megrendezett atlétikai világbajnokságra.

A fejlődés érdekében muszáj váltania, a fővárosba költözik. A belügy által patronált Újpesti Dózsa szárnyai alatt készül tovább, Oros Ferenc műhelyében. És bár egy rideg, rendőrségi szálláson kell meghúznia magát, az 1984-es év meghozza a nemzetközi áttörést.

A magyar sportolóknak ugyan sajnálatosan távol kell maradniuk a Los Angeles-i olimpiától, ám a bojkottot hirdető országok számára megrendezett ún. Barátság-versenyen ezüstérmet szerez, 10.18-ra viszi le a legrövidebb táv országos rekordját. A magyar állam ezt a teljesítményt a „normál olimpiával” egyenértékűként kezeli, így ő is jogosult az érmeseknek járó életjáradékra.

Kovács Attila 1988-ban (fotó: olympedia.org)

1986-ban jön egy EB 7. hely, ám pályafutása ékköve egyértelműen az 1987-es év. A miskolci DVTK-stadionban rendezett országos bajnokságon két korszakos csúcsot süvít. A Népsport nem viszi túlzásba a dicséretét, mindössze egyetlen rövid bekezdést szán e tetteknek:

Kovács Attila előbb a 100 m-es döntőben 10.09 mp-et száguldott, ideje nagyszerű országos csúcs, a zárónapon pedig 200-on ért el szenzációs eredményt. A 20.11 mp-nél az európaiak közül eddig jobbat csak Mennea és Borzov futott.

Bő egy hét múlva, augusztus végén kezdődött a római világbajnokság, amivel el is érkeztünk posztunk témájához. Ahol igencsak rezgett a léc, a negyeddöntőből 1, az elődöntőből pedig 2 századmásodpercen múlott a továbbjutása, de elérte azt, amit sem azelőtt, sem azóta, magyar atléta soha: döntőt futhatott egy VB-n, 100 méteren!

Kovács a négyes pályára kapta beosztását, tőle balra a későbbi bronzérmes jamaicai Raymond Stewart, jobbján pedig a világcsúcsot repesztő győztes, kanadai Ben Johnson. Akitől eggyel arrébb az amerikai ezüstérmes legenda Carl Lewis, míg kint a nyolcason a brit Linford Christie.

Ők négyen előzik meg, a magyar vágtázó az ötödik helyen dobja be magát. Ideje 10.20 mp, állítása szerint maradt benne néhány századmásodperc, mert úgy érezte, hogy a rajtnál Johnson bemozdult, a startot pedig így vissza fogják lőni.

Az 1987-es világbajnokság 100 méteres döntője (5:44-től) (forrás: Youtube / Alan P. Thompson)

Az 1988-as olimpián stanozolol használattal lebukó kanadait nemcsak szöuli aranyától fosztották meg, de visszamenőlegesen annullálták a római VB-n elért eredményeit is, így a döntő résztvevői egy hellyel előrébb ugrottak, Kovács a negyedikre.

 Aki egy 2015-ös interjúban így idézte fel legendás alakítását:

Nemcsak az újságíró tévedett, aki egyetlen fehérnek hitte a fináléban Kovácsot, de maga a versenyző is, hiszen a szovjet Viktor Brizgin is a mezőny tagja volt, az említett itáliai Pierfrancesco Pavoni mellett. A rossz emlékezetnek az lehetett az oka, hogy a másik két európai atléta az 1-2. pályán futott, kikerülve a fókuszból, míg Kovácsról így a fekete atléták gyűrűjében készülhettek a felvételek.

Hogy mekkora szám volt egyszerre három fehér atléta részvétele a döntőben ezen a távon, arra egy statisztikai adat. Azóta 15 világbajnokságot rendeztek, és ezeken összesen sikerült elérni ezt a mennyiséget: 2007-ben a szlovén Osovnikar, 2011-ben és 2013-ban a francia Lemaitre, 2019-ben az olasz Tortu verekedte be magát a fináléba.

Az 1988-as olimpia lehetett volna a nagy dobás Kovács életében, és bár ismét a legjobb fehér sprinterként végzett, a döntőről éppenhogy lemaradt. Kilencedik lett, amit csalódásként élt meg. 1994-ben vonult vissza, tizenegy 100-as és négy 200-as magyar bajnoki címmel a tarsolyában.

A hosszabbik távon, 34 év elteltével továbbra is országos csúcstartó, nincs túl sok esély rá, hogy ezt a közeljövőben megdöntik. Ám a 100-asból Németh Roland 1999-ben faragott egy századmásodpercet, így az már nem az öve.

Pályafutása végeztével edzősködni kezdett, de az atlétikában tapasztalható anyagi és infrastrukturális nehézségek eltaszították a sportágtól. Manapság ingatlanfejlesztéssel foglalkozik.