VIII. Henrik az összes feleségét kivégeztette
2023. január 29. írta: Eperjesi Marcell

VIII. Henrik az összes feleségét kivégeztette

078_viii_henrik_biographyonline_net.jpg

Legtöbben a lefejezett asszonyaira asszociálnak az ismert angol uralkodóról, pedig volt olyan hitvese, akivel jóban maradt a válása után.

A megunt feleségei kivégzéséből sportot űző király legendája a populáris kultúrába is beférkőzött. Mark Twain Huckleberry Finn kalandjai című regényében a következő olvasható: „Mindennap másik feleséget vett magának, másnap reggel pedig lenyisszantotta a fejét. És ezt olyan unottan csinálta, mintha kávét kért volna.”

Koncz Zsuzsa 1969-ben, első önálló nagylemezén emlékezett meg a mítoszról, VIII. Henrik felesége voltam című dalában: „Henrik, jaj, rendes fiú volt, arról nem tehet, / Csudamód szerette ő a fejetlenséget. / Épp ezért, hogyha megunta egyik b. nejét, / Azonmód levágatta csinos kis fejét…”

Koncz Zsuzsa: VIII. Henrik felesége voltam (forrás: YouTube / Mária Köbli)

Pedig Henrik születésekor nem sok esély mutatkozott rá, hogy valaha uralkodó legyen. Mivel VII. Henriknek, az első Tudor-házi királynak a második fia volt, így a trón várományosának bátyja, Artúr számított. Ő azonban 1502-ben elhunyt, így Henrik lépett elő trónörökössé.

A pozíció mellett a fivére özvegyét, Aragóniai Katalint is „megörökölte”. Bár a Biblia tiltja az elhunyt testvér nejével kötött frigyet, Henrik apja mégis megszerezte a szükséges pápai feloldozást, azzal az ürüggyel, hogy Katalin és Artúr nem hálták el a házasságukat.

Henrik 1509-ben lépett a trónra. A fiatal pár első gyermeke, egy lány még halva született, majd a királyné ismét teherbe esett, és 1511 első napján egy fiúnak adott életet. Az örömhírre London-szerte ünnepi máglyák gyúltak, a főváros egy hatalmas utcabálra hasonlított, a király pedig egy lovagi torna megszervezésével fejezte ki a boldogságát.

A vidámság nem tartott sokáig: a szintén Henrik névre keresztelt herceg mindössze hét héttel a születése után meghalt. Ha életben marad, alighanem teljesen más irányt vesz az angol történelem menete…

Mivel VIII. Henrik mindössze a második Tudor-házi uralkodó volt, ezért megszállottan foglalkoztatta a dinasztiaalapítás gondolata. Azonban az 1530-as évek elejére világossá vált, hogy öregedő felesége nem lesz képes fiút szülni számára. A királyi párnak összesen hat gyermeke született, de közülük csak Mária maradt életben. Henrik abban a hitben élt, hogy átok sújtja, mert bátyja özvegyét vette feleségül.

078_aragoniai_katalin_wikipedia.jpgAragóniai Katalin (forrás: Wikipedia)

1526-ban Henrik szerelmes lett Boleyn Annába, egy diplomata éles nyelvű és erős egyéniségű lányába. Benne látta meg, hogy képes lesz majd fiút szülni, ám a vallásos Katalin nem egyezett bele a válásba, VII. Kelemen pápa pedig nem adott rá engedélyt.

A problémát csak radikális intézkedésekkel lehetett orvosolni, melynek a vége az lett, hogy Henrik szakított Rómával, és létrehozta az anglikán egyházat, amelynek fejévé saját magát tette meg. A vallási dogmák értelmezése, a liturgia szabályozása őt illette, ahogy az egyházi törvénykezés is.

Egy általa létrehozott egyházi törvényszék érvénytelenítette a házasságát, azzal az indokkal, hogy a királyné nem szűzen ment hozzá. Aragóniai Katalint a király száműzte az udvartól, de az életét megkímélte.

A már állapotos Annát 1533-ban vette feleségül, ám Henrik balszerencséje tovább folytatódott. Új hitvese nem fiút szült neki, hanem a leendő Erzsébet királynőt, később pedig egy halott fiút hozott a világra.

Boleyn Anna ráadásul népszerűtlen volt, köszönhetően arrogáns, beképzelt viselkedésének. Már csak egy fiúgyermek menthette volna meg, de a sors nem volt kegyes hozzá, ugyanis egy újabb terhessége is tragédiával végződött: 1536-ban a várva várt trónörökös halva született.

Hogy elkerüljön egy újabb botrányos válást, Henrik őrizetbe vetette a feleségét, akit házasságtöréssel, boszorkánysággal, és egy ellene irányuló összeesküvésben való részvétellel vádolt meg. Annát halálra ítélték és lefejezték. Bár nem sokan siratták, a legtöbb történész egyetért abban, hogy koholt vádakkal illették, a valódi „bűne” pedig az volt, hogy nem szült (életben maradt) fiút a férjének.

078_boleyn_anna_wikipedia.jpgBoleyn Anna (forrás: Wikipedia)

A király a kivégzést követő tizenegy nappal Anna udvarhölgyének, Seymour Johannának fogadott örök hűséget. Új házastársára szerény, halk szavú és vallásos nőként emlékezik az utókor.

Henrik zokogott örömében, amikor harmadik felesége 1537-ben megszülte neki a régóta várt fiúörököst, a későbbi VI. Eduárdot. Úgy érezte, véget ért az átok, és akár több fia is születhet még. Hamarosan azonban a törékeny fizikumú királyné gyermekágyi láz áldozata lett. Annak ellenére, hogy csak másfél évig voltak házasok, Henrik emlékeiben Johanna maradt meg ideális feleségként, ezért kívánságára mellé temették el a halála után.

078_jane_seymour_biography_com.jpgSeymour Johanna (forrás: biography.com)

A király újabb hitves után nézett, s mivel protestáns szövetségeseket keresett, egy német hercegnőre, Klevei Annára hívták fel a figyelmét. Henrik megtekintett róla egy portrét, majd beleegyezett a házasságba. Viszont amikor 1540 elején személyesen is megismerkedett vele, a lelkesedése alábbhagyott, ugyanis a festmény kissé nagyvonalúan kezelte a hölgy esztétikai hátrányait. Klevei Anna harmincöt éves, himlőhelyes, nagydarab és nagyorrú asszony volt, akit a király a találkozásuk után már csak „flandriai kanca” néven emlegetett.

A házasságot ugyan megkötötték, Henrik azonban semmilyen testi vonzalmat nem érzett a nő iránt, emiatt fél éven belül békésen elváltak. Klevei Annát nemhogy retorzió nem érte a füstbe ment kapcsolat miatt, hanem hercegnői címet és várat kapott, valamint 4000 font évjáradékot. A megmaradt jó viszonyt jelzi, hogy a király a levelezésükben a húgának szólította.

078_klevei_anna_wikipedia.jpgKlevei Anna (forrás: Wikipedia)

Henrik következő választottja a befolyásos Norfolk hercegének unokahúga, Howard Katalin lett, akit 1540 nyarán vett el. Az ifjú királyné rendkívül elővigyázatlannak bizonyult, Boleyn Annával ellentétben neki valóban voltak zűrös férfiügyei, házassága előtt és után is. Egy érsek a király elé tárta a hűtlenségének bizonyítékait, mire Katalint két szeretőjével együtt kivégezték. A frigy alig tartott tovább egy évnél.

078_catherine_howard_thehistoryextra_com.jpgHoward Katalin (forrás: thehistoryextra.com)

A hatodik, egyben utolsó felesége Parr Katalin volt, egy királyi tisztviselő kétszeresen megözvegyült leánya, a menyegző 1543-ban köttetett. A művelt és barátságos asszony nyugalmat hozott a családba, hiszen a férjét összebékítette annak két lányával, (a korábban fattyakként kezelt) Máriával és Erzsébettel. Így mindketten visszakerültek az örökösödési sorba, de csak Eduárd herceg után.

Parr Katalin a király távolléte idején régensként irányította a monarchiát. Túlélte Henriket, később hozzáment egy fiatalkori szerelméhez.

078_catherine_parr_historytoday_com_2.jpgParr Katalin (forrás: historytoday.com)

Uralkodása vége felé VIII. Henrik egészségi állapota folyamatosan romlott. Látványosan meghízott és mozogni is már csak segítséggel tudott, végül 55 évesen halt meg, 1547-ben. Érdekesség, hogy míg Aragóniai Katalin 24 évig volt a felesége, addig az élete utolsó 14 évére öt asszony jutott.

A hatból két (tehát nem az összes) hitvesét lenyakaztató Henrikre manapság vérszomjas feleségfalóként emlékeznek, pedig a saját korában népszerű volt, alattvalói kedvelték. Az anglikán egyház létrehozása mellett megvalósította Anglia és Wales unióját, megszerezte az ír király címet, kiépítette az angol haditengerészetet. Megalapozta Anglia felemelkedését, amely országgal már nemzetközi színtéren is számolni kellett.  

A történelem furcsa fintora, hogy Henrik nagy nehézségek árán megszületett fiúörököse, VI. Eduárd csak hat évig tudta ellátni a feladatát, mert 1553-ban, mindössze 15 évesen elhunyt.

Bár Henrik kifejezetten el akarta kerülni a nőági örökösödést, végül mégis Boleyn Annával közös lánya, I. Erzsébet lett az, aki megszilárdította a belső békét. Közel félévszázados uralma alatt Anglia nagyhatalommá vált, és ma az egyik legnagyobb formátumú angol uralkodóként tartják számon.

Igaz, mivel soha nem ment férjhez, 1603-as halála a Tudor-ház kihalását is jelentette. Kezdetét vette a Stuartok uralma, ezzel pedig VIII. Henrik dinasztiaépítésről dédelgetett álma szertefoszlott.

Forrás:
VIII. Henrik valamennyi feleségét lenyakaztatta (Hahner Péter: 100 történelmi tévhit)
VIII. Henrik angol király (Wikipedia)
Apró részletekig feltárták hogyan végztette ki feleségét VIII. Henrik (librarius.hu)
„Bámulatosan gáláns” gesztussal módosította máglyahalálról lefejezésre felesége ítéletét VIII. Henrik (Múlt-kor)
Az angol uralkodó, aki több feleségét is kivégeztette (origo.hu)
 
Borítókép:
VIII. Henrik (forrás: biographyonline.net)
 
A Tévhitoszlatás elérhetősége a Facebookon:
https://www.facebook.com/tevhitoszlatas

A bejegyzés trackback címe:

https://tevhitoszlatas.blog.hu/api/trackback/id/tr9418036500

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása